Sem az Európai Unió egészében, sem az euróövezetben nem változott az inflációs ráta júliusban – közölte az Eurostat.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint a 19 országot tömörítő eurózónában az elemzői várakozásokkal összhangban, 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tavaly júliushoz képes. Júniusban is 1,3 százalék volt az éves szintű áremelkedés, míg tavaly júliusban 0,2 százalékos fogyasztói áremelkedést mértek.
    
Utoljára tavaly decemberben mértek a júliusinál alacsonyabb éves fogyasztói áremelkedést az euróövezetben: 2016 decemberében 1,1 százalékos volt a ráta.
    
A 28 tagú unióban 1,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak júliusban éves összevetésben. Júniusban szintén 1,5 százalékos, tavaly júliusban pedig 0,2 százalékos volt az átlagos infláció az EU-ban.
    
Júliusban az euróövezetben 0,5 százalékkal, míg az EU egészében 0,3 százalékkal csökkentek havi összevetésben a fogyasztói árak.
    
A gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,2 százalék volt az euróövezetben, havi szinten pedig mínusz 0,6 százalékos maginflációt mértek.
    
Az energiaárakat nem számolva, éves összevetésben 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben. Az energia 2,2 százalékkal drágult, a szolgáltatások ára 1,6 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékeké pedig 1,4 százalékkal növekedett az euróövezetben.
    
Az év hetedik hónapjában a legalacsonyabb éves inflációs rátát Írországban (mínusz 0,2 százalék), Cipruson (mínusz 0,1 százalék), valamint Bulgáriában és Finnországban (egyaránt 0,6 százalék) mérték, míg a legnagyobb értéket Litvániában (4,1 százalék), Észtországban (3,9 százalék), az Egyesült Királyságban és Lettországban (egyaránt 2,6 százalék) jegyezték fel.
    
A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 1,5 százalékkal, Olaszországban 1,2 százalékkal, Franciaországban 0,8 százalékkal, Spanyolországban 1,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban.
    
Az Eurostat Magyarországon éves összehasonlításban 2,2 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 0,1 százalékos áremelkedést jelzett júliusra.
    
A fogyasztói áremelkedés ütemének stagnálása nem kedvező hír az Európai Központi Banknak (EKB), amely igyekszik felpörgetni az inflációt. Az éves euróövezeti infláció júliusi üteme elmarad az EKB 2 százalékos célszámától, és a maginfláció is alatta van.

(MTI)