Egyáltalán nincs hatása a magyar gazdaságra a Judith Sargentini által jegyzett, szerdán megszavazott jelentésnek – mondták a Magyar Idők által megkérdezett szakértők.

Fotó: demokrata.hu (archív)

A lap pénteki számában Boros Imre közgazdász hangsúlyozta, a befektetők a gazdasági környezetet veszik figyelembe egy országnál, a jelentés viszont egyértelműen politikai indíttatású.

Hozzátette, a forint árfolyamát sem sikerült megingatni, habár a szavazás napján kisebb kilengés előfordult, a magyar fizetőeszköz azonnal korrigált.

Aláhúzta: „A gazdaság szereplői tehát nem reagáltak érdemben a keddi európai parlamenti vitára, majd a szerdai szavazásra, a politika pedig a látszatról szól. Úgy vélte, a 7. cikk szerinti eljárás további szakaszában sincs olyan lehetőség, ami miatt gazdasági szankciókkal lehetne sújtani Magyarországot, ráadásul ez nem is érdeke az üzleti szereplőknek.”

Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója megerősítette: nem látni olyan jeleket, amelyek alapján feltételezhető lenne, hogy a Sargentini-jelentés elriasztaná a működő tőke beáramlását, vagy a már meglévő, akár tervezett beruházások emiatt ne valósulnának meg. Hozzátette: a piaci szereplők a különböző egyeztetéseken, konferenciákon sem hozzák szóba a jelentést, amely egyértelműen politikai jellegű. A jelenlegi uniós ciklus pénzeit szintén nem befolyásolja a 7. cikk szerinti eljárás.