Minden magyar háztartásnak jár a téli rezsicsökkentés, ezért a kormány a 12 ezer forintos jóváírás kiterjesztéséről döntött – mondta a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Németh Szilárd közölte, 298 település 29 ezer háztartásába nincs bevezetve sem a gáz, sem a távhő, ezért az ott élőknek nem járna a rezsicsökkentés. A kormány szerdai döntése szerint azonban 12 ezer forintos egyszeri utalással ezek a családok is részesülhetnek a kedvezményben.     

Elmondta azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nagykanizsán járt, ahol egy további problémát ismertettek vele. Ennek nyomán a kormány arra kéri a polgármestereket, hogy mérjék fel a településükön, milyen problémák jelentkeznek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, és küldjék el a kormánynak, amely megpróbál megoldást találni minden egyedi problémára – jelentette be.     

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 2010-ben Európa egyik legdrágább háztartási rezsijét fizették a magyarok, a kormány egyik legelső döntése pedig az volt, hogy befagyasztotta az energiaárakat, és ezzel megakadályozta a további áremelkedést.     

2013-ban kezdődött a többlépcsős rezsicsökkentés, a villamosenergia, a gáz és a távfűtés árát átlagosan 25 százalékkal, az egyéb háztartási költségekét átlagosan 10 százalékkal mérsékelték – idézte fel. Úgy fogalmazott, a magyar lakosság életszínvonalának növelése a jövedelmek emelésével és a költségek csökkentésével valósulhat meg.     

Ezért a nem várt hideg időjárására tekintettel, egyszeri téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: 3,84 millió háztartás átlagosan 12 ezer forint költségmérséklésben részesült. Emellett egymilliárd forinttal megemelték a szociális célú tüzelőanyagra fordított összeget is – mondta el.

(MTI)