Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással – közölte kedden a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki az 500 millió forintos uniós támogatást elnyert, napi 120 tonna kapacitású malomépítés keddi bejárása után úgy fogalmazott: a malom indulását követően 25 új munkahely jön létre, összességében pedig a termelést kiszolgálókkal együtt 50 munkahely létesül, amely Karcagot és környékét erősíti.
    
A malom építése a kukoricatermelésben is többletfoglalkoztatást jelent, fontos a gazdáknak, akik helyben tudják majd értékesíteni terméküket, megtakarítva a szállítási költségeket – közölte Fazekas Sándor.     

A közlemény idézi Kovács Sándort, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltet, aki jelezte: a kormány elképzeléseivel összhangban, a feldolgozott mezőgazdasági termékek arányát növeli majd a 2019-től üzembe álló, belföldre és külföldre is termelő kukoricamalom. Hozzátette: a malom létesítése hozzájárul a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez, az ország, a megye és legfőképpen a karcagiak gyarapodásához.
    
A jászladányi székhelyű, gabonatermesztéssel, marha- és sertéstenyésztéssel foglalkozó Jász-föld Mezőgazdasági Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban 2,7 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 2,87 milliárd forint után. Eközben adózott eredménye 302 millió forintról 255 millió forintra csökkent. A cég 2016-ban 118 dolgozót foglalkoztatott.

(MTI)