A 2018-as költségvetés 97 milliárd forintos többletforrást biztosít az oktatási ágazatnak – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a szocialisták kormányzásának utolsó évében elfogadott büdzséhez képest 2018-ban több mint 550 milliárd forinttal jut több az oktatás teljes területére.
    
Az államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a teljes oktatási költségvetés több mint a GDP másfél százalékával lesz nagyobb jövőre, mint 2010-ben volt.
    
A többletforrások fontos részét jelenti a digitális fejlesztésre szánt 35 milliárd forint, hiszen minden osztályterembe eljuthat a szélessávú internet, hozzáférhetővé válnak a legkorszerűbb tudást közvetítő digitális tartalmak – jegyezte meg.
    
Rétvári Bence fontosnak nevezte azt is, hogy tovább emelkednek a diákok ingyenes étkeztetésének forrásai. 
    
A jövő évi költségvetésben minden eddiginél magasabb összeg, 79 milliárd forint szerepel erre a célra, 50 milliárd forinttal több, mint a szocialisták utolsó költségvetésében – fejtette ki, hozzátéve, ez az alapja annak, hogy minden rászoruló az iskolaidő mellett a tavaszi, nyári, őszi és téli szünetben is ingyenes étkezéshez juthasson.
    
A politikus emlékeztetett arra is, hogy idén szeptembertől „begyorsul” az ingyenes tankönyvprogram, amelynek eredményeként az összes felsős évfolyam, valamint a 9. évfolyam is térítésmentesen kapja meg a kiadványokat.
    
Rétvári Bence közölte, az idén folytatódik a pedagógusok béremelési programja, ami reményeik szerint tovább növeli a tanárok motiváltságát és a pályán tartja a legjobbakat.
    
Az államtitkár tájékoztatása alapján jövőre a tan- és tornaterem-építési program is felpörög 3 milliárd forintos költségvetési, valamint további uniós támogatásokból.

MTI