Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot – jelentette be az az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Balog Zoltán közölte, a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Emlékeztetett arra, hogy a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.     

Közölte, ezt figyelembe véve egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4325 forinttal vagy 3390 forinttal emelkedik.     

A cél az, hogy Magyarország a nemzedékek szolidaritására épüljön, ezért a kormány megbecsüli azokat az időseket, akiknek több évtizedes munkájának köszönhetően a mai állapotában van az ország, ezért szeretnék, ha a gazdasági sikerekből ők is részesülnének – mondta.
    
Hozzátette, a nyugdíjemelésről meghozott döntés csütörtökön, a Magyar Közlönyben jelenik meg.
    
Balog Zoltán a megbecsülés jelei közé sorolta a nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot és a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Ez utóbbit még az ünnepek előtt minden belföldi jogosult megkapja – mondta.
    
A miniszter azt hangoztatta, a kormánynak sikerült megőriznie a nyugdíjak értékét, és pluszjuttatásokat is tudtak adni az időseknek.
    
Balog Zoltán arról is beszélt, a kormány arra számít, hogy jövőre tovább erősödk a gazdaság, „négy százalék felé tud növekedni”, és szeretnék, ha ennek a hatását is éreznék az idősek. 
    
Közölte, ezért a 2018-as költségvetésbe már betervezték, hogy a jövő év végén is fizetnek nyugdíjprémiumot; erre több mint 32 milliárd forintot különítettek el. 
    
Emlékeztetett arra is: az ő javaslatára, Lázár János miniszter kezdeményezésére kedden elfogadta az Országgyűlés, hogy januártól plusz 50 ezer forintot kapnak havonta a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

(MTI)