Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak néhány esetben lehet eltérni – hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. az MTI-nek küldött közleményében.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Trenkwalder szerint másfél hónappal a naptári év vége előtt fennakadásokat is okozhat a cégeknél, ha minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. Arra is rámutatnak, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni. A szabadságkeretéből a munkavállaló mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon.
     
Kiemelik: a következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ami a kortól függően 1-10 nap lehet. A pótszabadság átvitele nem automatikus, erről a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk, és ebben az esetben is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki. A szabadság kiadása akkor is átcsúszhat a következő évre, ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.
    
Abban az esetben vihető még át a szabadság a következő évre, ha a munkavállaló oldalán merül fel olyan ok, ami lehetetlenné teszi a szabadság kiadását, az ok megszűnését követő 60 napon belül kell megkezdeni a kiadást. Ilyen ok leggyakrabban a keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni.
    
Ha pedig a szabadság kivétele már a tárgyév végén megkezdődött, akkor a következő évre átnyúlóan 5 munkanap szabadság átvihető – ismertetik.
    
A közlemény szerint ezért az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának felhasználásában. Különösen annak fényében, hogy a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni a munkavállalóval azt, hogy szabadságra küldi – írták.

(MTI)