Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. 
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az „újonc”, vagyis a légikikötőbe először érkező gépet. 
    
A repülőtéren megtartott járatnyitó ünnepségen a LOT képviselői hangsúlyozták, hogy Chicagóban és környékén él a legnagyobb lélekszámú amerikai lengyel közösség, Susan Kurland, a repülőtér szolgáltatási igazgatója pedig a chicagói magyar közösség aktív jelenlétét emelte ki. 
    
Beszédében a magyar főkonzul leszögezte: a történelmi lengyel-magyar barátság élő hagyomány, s ennek a barátságnak újabb példája a Chicago-Budapest közvetlen légi járat elindítása. „Az összefogásban erő rejlik, és ez tette lehetővé nemcsak azt, hogy megtaláljuk helyünket Európában, hanem annak felismerését is, hogy összetartozunk természetes és történelmi partnereinkkel” – mondta a magyar diplomata. A Visegrádi Csoport – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – „képes arra, hogy új alternatívákat mutasson fel, megbízható és erős partnere legyen amerikai szövetségesének, valamint józan hangon szólaljon meg az Európai Unión belül”. A lengyel-magyar kettős a V4-es együttműködés motorja – emelte ki a főkonzul. 
    
A járatindítás ünneplése vasárnap folytatódik: a Budapestre visszainduló repülőgépet zenés köszöntéssel búcsúztatják, beszédet mondanak Chicago magyar és lengyel főkonzuljai, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-Amerikáért felelős vezetője.

(MTI)