Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztőközpontja – idézte Szijjártó Pétert az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsora, amely a külgazdasági és külügyminiszter Kossuth rádiónak adott nyilatkozatából ismertetett előzetesen részleteket.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Szijjártó Péter elmondta: a Jaguar budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguar modellek 2020-tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak.

A jövő év elején megnyíló központban első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén – tette hozzá.

Aláhúzta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt. A Jaguar tavaly 4 milliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre – mondta Szijjártó Péter.

A beruházás jelentőségét mutatja az is, hogy a Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van – közölte.

A miniszter szerint a Jaguar döntésekor sokat nyomott a latban a magyar adópolitika, ugyanis Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, valamint a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás magas színvonala is.

Kiemelte: ez a beruházás is remekül illeszkedik a magyar gazdaság dimenzióváltásához, amely előtérbe helyezi a csúcstechnológiát és magas hozzáadott értéket. A beruházás megerősíti a magyar-brit befektetői kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban – jegyezte meg.

Közölte, a magyar autóipar termelési értéke ez év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az év első nyolc hónapjában a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta és az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják.

Elmondta azt is, hogy az emberek és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar gazdaság tartósan 4 százalék feletti növekedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi összefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés – hangoztatta a Szijjártó Péter.