A balliberális kormányok idején elvettek egyhavi nyugdíjat, és az egekig emelték a rezsit – mondta Selmeczi Gabriella, a parlament népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke budapesti sajtótájékoztatóján, emlékeztetve: az Országgyűlés délután – ellenzéki kezdeményezésre – nyugdíjpolitikai vitanapot tart.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Fidesz ezzel kapcsolatban várja az MSZP-s és jobbikos képviselők magyarázatát arról, miért nem szavazták meg a nyugdíjemelést tartalmazó törvényeket – közölte, hozzátéve: a szocialistáknak azt is meg kell magyarázniuk, miért vettek el annak idején egyhavi nyugdíjat, és miért emelték fel a rezsit.
    
A fideszes parlamenti képviselő kifejtette: az MSZP annak idején megígérte azt is, hogy csökkenteni fogja az élelmiszeráfát, ehhez képest a duplájára emelte.
    
A baloldal emellett hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, továbbá nyugdíjadót akart bevezetni, amit azonban a Fidesznek sikerült megakadályoznia – mondta Selmeczi Gabriella.
    
Hangsúlyozta: 2010 óta a nyugdíjasok számíthatnak a kormányra és a kormányzó pártokra, sikerült ugyanis megőrizni, sőt emelni a nyugdíjak vásárlóértékét, továbbá csökkentek a rezsiköltségek és több élelmiszer áfája. Kiemelte a Nők 40 programot is, jelezve, hogy a szocialisták és a jobbikosok azt sem szavazták meg.
    
Jövőre pedig a nyugdíjemelésen felül nyugdíjprémiumra is számíthatnak a nyugdíjasok – hívta fel a figyelmet a politikus.
    
Arra a felvetésre, hogy közéleti szereplők, korábbi politikusok, civilek szerint egy igazságosabb választási rendszert kellene létrehozni, Selmeczi Gabriella úgy reagált: ez Soros György forgatókönyve, „ő beszél, ő finanszírozza, stafírozza ki ezeket a pártokat”. A fideszes képviselő szerint ha valakik nem sikeresek a választók előtt, akkor nem a választási rendszert kell hibáztatniuk érte, hanem talán más politikát kellene folytatniuk.

MTI