Fotó: MTI/Kovács Attila

Az adócsökkentések segítik a legjobban a béremeléseket, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy az adópolitika továbbra is nemzeti hatáskörben maradjon – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus kiemelte, hogy mivel vannak ezzel teljesen ellentétes vélemények Brüsszelben, ezért a kormány ezt a kérdést is belefoglalja a rövidesen induló nemzeti konzultációba.

Szó sem lehet arról, hogy az adózás terén jogköröket vegyenek el a tagországoktól – hangoztatta, hozzátéve: lopakodó jogalkotással állnak szemben, amit meg kell állítani.

Ha a magyar adórendszerről nem Budapesten, hanem Brüsszelből döntenének, akkor azzal nem a magyar családok, hanem a külföldi nagyvállalatok járnának jól – magyarázta Dömötör Csaba, aki azt is megfogalmazta: azt várják a nemzeti konzultációtól, hogy az emberek megerősítik a kormány álláspontját és egyértelműen kiállnak az adópolitikai hazai kézben tartása mellett.

Az államtitkár kifejtette, hogy a kormány hivatalba lépése óta elkötelezett az adócsökkentés mellett, ami a személyi jövedelemadó jelentős csökkentésében és a családi adókedvezmények bevezetésében is megnyilvánul. A január óta 9 százalékos társasági adó a legalacsonyabb Európában, a januári bérek pedig 10 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti mértéket – fejtette ki, megjegyezve, utóbbi átlagosan egy havi összegnek megfelelő pluszt jelent.

Az adócsökkentések azért kiemelkedőek, mert azok teszik lehetővé a béremeléseket – mutatott rá.

Dömötör Csaba egyúttal állásfoglalásra kérte az ellenzéket a kérdésben. Ez azért indokolt – folytatta -, mert bennük egy közös van, mindannyian adót emelnének. A baloldal újra többkulcsossá tenné az szját, ami minden bizonnyal drasztikus emelést jelentene a bérből élők számára – fejtette ki.

A Jobbik pedig a gazdákat adóztatná meg – mondta, jelezve: „az a párt, amelyik korábban még uniós zászlót égetett, most egy olyan brüsszeli javaslat mellé áll, amely az adó- és bérpolitika területén jogköröket vonna el Magyarországtól”.

Az államtitkár kérdésre azt is elmondta, hogy két héten belül megérkeznek az első konzultációs küldemények és a következő hónapokban zajlik a konzultáció. Jelenleg tart az előkészítés – közölte.

Faggatták a Szeviép-ügyről is. Azt felelte, nem tudja milyen baloldali vezetésű önkormányzatokkal kötött szerződést a cég, azonban a szálak Botka Lászlóig vezethetnek, ő is ellentmondásokba kavarodott abban, hogy Szegednek volt-e szerződése. „Jól látszik, hogy Botka László éppen olyan, mint bármelyik korábbi szocialista vezető” – jegyezte meg.

Jó lenne, ha az MSZP tisztázná, hogy hogyan tűnt el 11 milliárd forint, hogyan lehet mintegy 500 károsult és hogy ennek köze lehet-e a pártfinanszírozáshoz – emelte ki Dömötör Csaba.

MTI