Nem biztosította az elszámoltathatóságot a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetői irányítási rendszere 2013 és 2015 között, és nem volt megfelelő a vagyongazdálkodási tevékenysége sem – közölte az Állami Számvevőszék főtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
 

Fotó: MTVA, archív, illusztráció


Fotó: MTVA, archív, illusztráció

Holman Magdolna hozzátette: a MÁK az informatikai rendszerekkel összefüggő feladatainak egy részét nem látta el szabályszerűen, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium irányító szervi feladatellátása sem volt szabályszerű. A főtitkár megjegyezte ugyanakkor: a MÁK pénzügyi gazdálkodása a jogszabályi előírásoknak megfelelt.
    
A hiányosságok megszüntetésére az ÁSZ a kincstár elnökének tizenhat, a nemzetgazdasági miniszternek három javaslatot fogalmazott meg – jegyezte meg a főtitkár, utalva arra, hogy harminc napon belül intézkedési tervet kell kidolgozniuk az érintetteknek.
    
Holman Magdolna hangsúlyozta, ellenőrzésükkel támogatni kívánják a szabálytalanságok kijavításában a kincstár 2017 novemberétől hivatalba lépett új vezetését.
    
A MÁK működéséről a számvevőszék egy elemzést is készített a 2008 és 2016 közötti évekre vonatkozóan, amelynek tapasztalatairól szintén a csütörtöki sajtótájékoztatón számoltak be.
    
A nyolc évre kitekintő elemzés főbb megállapításaiból a főtitkár kiemelte: a MÁK pénzügyi gazdálkodása javuló tendenciát mutatott, 2011-től tekinthető szabályszerűnek, a vagyongazdálkodás minősége ugyanakkor romlott, 2013-tól nem felelt meg a szabályoknak. A főtitkár rámutatott: kiemelt kockázatokat azonosítottak az informatikai rendszerek biztonsága területén. 
    
Pető Krisztina felügyeleti vezető kiemelte: a MÁK-nál hiányoztak például munkaköri leírások, nem biztosították egyes informatikai rendszerek adatainak a védelmét, továbbá a belső ellenőrök funkcionális függetlenségét.
    
Nemcsak a mostani jelentés, de a korábbi ellenőrzések is azt mutatták, hogy hiába tárja fel az ÁSZ a MÁK-nál a hiányosságokat, azokat nem szüntetik meg – mondta a felügyeleti vezető.
    
A sajtó kérdésére Holman Magdolna megerősítette, hogy a hiányosságok megszüntetésének elmaradása a korábbi vezetés számlájára írható, a mulasztások azonban nem olyan természetűek, hogy feljelentést kellene tenniük.

(MTI)