A távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintos támogatását – közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden, budapesti sajtótájékoztatón.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Kósa Lajos, miután megbeszélést folytatott a téli rezsicsökkentésről a Megyei Jogú Városok Szövetségének és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének képviselőivel, sajtótájékoztatón elmondta: a szolgáltatóknak április 15-éig a központi költségvetésből a célra 7,8 milliárd forintot utalnak át.
    
A miniszter közölte azt is, hogy ha valakinek az áprilisi számlája nem éri el a támogatás mértékét, akkor a jóváírást a következő hónapokban lehet érvényesíteni.
    
A szövetségekkel való találkozó okáról szólva elmondta, hogy alapvetően – 95 százalékban – a képviselt városok a tulajdonosai a távhőszolgáltató vállalatoknak.
    
Kósa Lajos megjegyezte, olyan megoldást választottak a téli rezsicsökkentés megvalósítására, amely a távhőszolgáltatóktól nem kér külön erőfeszítést, a likviditásukat nem zavarja, hiszen az említett összeget a költségvetésből finanszírozzák.
    
Kitért arra is, hogy a téli rezsicsökkentés a távhő esetében 650 ezer fogyasztót érint.
    
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy 2010-ig Európában az egyik legmagasabb rezsit a magyarok fizették. Ezután elkezdődött azon kormányzati szándék végrehajtása, hogy Európában itt kelljen az embereknek az egyik legalacsonyabb rezsit fizetniük – mondta, hozzátéve, hogy a téli rezsicsökkentés ennek a folytatása.

(MTI)