A rászoruló idősek védelme a szülőtartás célja – hangsúlyozta a Fidesz arra reagálva, hogy a DK-s Varju László a nyugdíjasok elleni merényletnek nevezte a szülőtartást.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, Varju László vagy nem ismeri a szülőtartásról szóló törvényjavaslatot, vagy tudatosan hazudik róla.

Az állam által az időseknek biztosított nyugdíj, anyagi és egyéb szociális ellátások változatlanul megmaradnak, sőt bővülnek – közölték.

A nyugdíjasokat teljesen kiszolgáltatottá tevő Gyurcsány-kormánnyal ellentétben a polgári kabinet megbecsüli az időseket, megőrzi a nyugdíjak értékét, csökkentette a rezsit és a legfontosabb élelmiszerek áfáját, amivel az idősek több tízezer forintot spórolhatnak meg – írták reagálásukban.

Hozzátették ugyanakkor, hogy az idős szülők eltartása nemcsak állami feladat, hanem a felnőtt korú gyermekek kötelessége is.

A rászoruló szülőknek eddig is jogukban volt pert indítani felnőtt gyermekük ellen a járási hivatalon keresztül a tartási követelésért. A változás az, hogy nemcsak a rászoruló szülő, hanem magánszemély vagy intézmény is követelhet költségtérítést a felnőtt korú, de rászoruló idős szülőjével nem törődő gyermektől – ismertette a kormánypárt, hozzátéve, hogy a követelés jogosságát bíróság dönti el.

Jelezték, az ellátás költségeit csak attól lehet kérni, aki anyagi helyzete alapján képes szülője megsegítésére. Nem köteles szülőjét eltartani az, aki ezzel saját vagy gyermekei tartását veszélyeztetné.

MTI