A Fidesz-frakció szerint azok követelnek most pénzt az egészségügynek, akik elvettek az ágazattól.

A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az MSZP-s Tukacs István szerint 400-600 milliárd forint bevonása szükséges az egészségügyben, s ennek nagyobb részét fizetésekre kell fordítani.

Akik ma ezt mondják, kormányzásuk alatt 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították és leamortizálták a kórházakat, utcára tettek több ezer egészségügyi dolgozót és a betegekkel kórházi napidíjat akartak fizettetni – sorolta a Fidesz.

A betegek és az egészségügyi dolgozók számíthatnak erre a kormányra – emelték ki, kifejtve: a kabinet rendszeresen egyeztet az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, az érdekvédelmi szervezetekkel és a kamarákkal, s velük együtt alakítja ki azokat a további intézkedéseket, amelyekkel a dolgozók munkakörülményei és a betegellátás színvonala tovább javítható.

Felidézték azt is, hogy 500 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket az egészségügyben, csökkentik a kórházak adósságállományát és az elsők között kaptak béremelést az egészségügyi dolgozók.

MTI