Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba a  ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról – tájékoztatta a Migration Aid az MTI-t szerda hajnalban.A közlemény szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak. A szervezet értesítette a helyzetről mentőszolgálatot, a helyszínre érkező orvosok pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek, ami a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.

A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket. A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.

A Migration Aid közleménye szerint a fertőzés pontos eredete ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot igénybe vesz.

A közlemény arra is kitért, hogy a buszt rendőri kíséret vezette fel a kórházig. Ezzel kapcsolatban az ORFK Kommunikációs Szolgálata annyit közölt az MTI-vel, hogy az Országos Mentőszolgálat kért rendőri segítséget kedd este a VI. kerületi Eiffel térre külföldiek kórházba kíséréséhez.

MTI