Július 30-ra halasztotta a határozathozatalt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kontra CIB Bank Zrt. közérdekű perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

A pénteki tárgyaláson ismertetett elsőfokú ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék részben helyt adott az MNB közérdekű keresetének. Megállapította, hogy az alperes bank általános szerződési feltételeinek (ászf) az ítéletben felsorolt pontjai tisztességtelenek, ezért érvénytelenek, ezt meghaladóan a felperes MNB keresetét elutasította.
    Az ítélet ellen mind a felperes MNB, mind az alperes CIB Bank fellebbezett.
    A jegybank azt kérte, hogy az ítéletben megjelölt szerződéses rendelkezéseken túl a keresetben szereplő további szerződéses kikötések tisztességtelenségét és érvénytelenségét is állapítsa meg a bíróság, valamint kérte, hogy az alperessel fizettesse meg a teljes perköltséget.
    A bank fellebbezésében a jegybank keresetének elutasítását, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, valamint az elsőfokú bíróság új tárgyalásra kötelezését kérte, mivel álláspontja szerint a jegybank által támadott szerződéses kikötések tisztességesek. A bank kérte azt is, hogy a felperes fizesse meg az első- és másodfokú perköltséget.

MTI