El kell menni a szűrővizsgálatokra, számla nélkül vásárolni csúnya dolog, a bicikliseknek érdemes sisakot viselniük, a szénsavas üdítőkben pedig sok a cukor – ilyen és ehhez hasonló tanácsokkal látja el a lakosságot a kormány legújabb kiadványa. A sok bölcsesség közzé becsempésztek némi magyarázatot a vizitdíjról és a nyugdíjreformról is, de hallgatnak például az egészségbiztosítás átalakításáról. A jótanácsok 125 millió forintba kerülnek – írja az origo.hu.

„Aki elromlott hűtőgépének javítása után zsebbe fizeti a mestert, máris a feketegazdaság kategóriájába eső műveletet végez” – figyelmezteti a lakosságot a kormány legújabb, Új Magyarország – Tájékoztató a megújuló Magyarországért című reklámkiadványa, amelyet hamarosan hárommillió példányban dobálnak be a postaládákba, illetve osztanak szét rendezvényeken.

A 28 oldalas kiadvány előszavában Budai Bernadett kormányszóvivő azzal magyarázza a füzet megjelentetését, hogy szeretnének rávilágítani a társadalom néhány, szerintük komoly problémájára, illetve „első kézből, hiteles és pontos” információkat adni arról, mit és miért tesznek. A kiadvány azonban inkább tűnik iskolai felvilágosító kampánynak, életvezetési, közlekedési és vásárlási tanácsokkal, amelyek közzé több helyen is kormánypropagandát fűztek.

Megtudhatjuk például, hogy Magyarország elsők közt van a Világon a daganatos és az érrendszeri betegségek miatt bekövetkező halálozások terén. Ennek legfőbb oka, hogy nálunk csak kevesen mennek el a szűrővizsgálatokra. A kormány ezért – áll a kiadványban – több programot is szervez, például a méhnyakrák korai felismerése érdekében. Az egészségbiztosítás átalakításáról nem tesznek említést.

Az egészségügy témaköréhez csatlakozik azonban az Amit mindig is tudni akartunk a vizitdíjról… (csak soha nem mertük megkérdezni) című fejezet, amely három oldalon keresztül kiskáté formában taglalja az egészségügyi reform leglátványosabb elemét. Megtudhatjuk például, hogy Nyugat-Európában több helyen is működik hasonló rendszer, hogy a vizitdíj jó az orvosoknak és az intézményeknek, és hogy ez nem egy új adó, a célja csupán az, hogy figyelmeztessen a felelősségre.

Külön fejezet foglalkozik a feketegazdaság kifehérítésével, amelyben a kormány tájékoztatja az olvasókat, hogy a számla nélküli vásárlás adócsalás, az pedig minden állampolgárt megrövidít, hiszen majdnem annyit vesznek ki az ügyeskedők a költségvetésből, mint amennyibe az oktatási rendszer fenntartása kerül. A kiadvány figyelmezet, hogy mindig kérjünk számlát vagy nyugtát, és egy egész oldalas táblázatban sorolja fel a kormány gazdaságot fehérítő intézkedéseit.

A füzetben a kormány fogyasztóvédelmi és közlekedési jótanácsokkal is ellátja az olvasókat. Előbbi fejezetből megtudhatjuk például, hogy megalakult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, hogy egyre nőnek a kiszabott bírságok, és hogy a szénsavas üdítőitalok 9-12 százalék hozzáadott cukrot tartalmaznak. A közlekedési fejezetben a kormány átvette a Magyar Kerékpárosklub Hogyan ne üttessük el magunkat című anyagát, így már kormányzati szinten tanácsolják a bicikliseknek, hogy hordjanak sisakot és ne közlekedjenek a járdán.

Az [origo] érdeklődésére a Kormányszóvivői Iroda közölte, hogy a kiadvány a közbeszerzési pályázaton kiválasztott Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. nyomtatta és terjeszti, bruttó 125 millió forintért.

(origo.hu)