A szabad demokrata politikust Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger jelentette fel több rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésért a tavalyi Hollán Ernő utcai demonstráció után, mert szerinte Demszky Gábor valótlanul nevezte erőszakos bűnözőknek a megmozdulás résztvevőit.

A magánvádas eljárás a személyes meghallgatással kezdődött, amelyen a főpolgármesternek módja van bocsánatot kérnie kijelentéséért. Ha Demszky ezt megteszi, és Polgár Tamás elfogadja a bocsánatkérést, az eljárás megszűnik. A blogger egyébként az általa is szerkesztett internetes portálon közzétette azoknak a pereknek az időpontját és helyszínét, amelyekben érintett.

A főpolgármester nem kívánt nyilatkozni a hírTV-nek. Riporterünket indulatosan küldte el, miután a dobálásról kérdezte. Közölte: feljelentést fog tenni ellene, mert túl közel állt hozzá miközben telefonált és ezzel megsértette a magántitkot.

(hírTV)