Az internethasználat áfájának 27 százalékról 18 százalékra történő csökkentésére tervez javaslatot tenni egyebek közt Deutsch Tamás az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján.Az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos, a Fidesz európai parlamenti képviselője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A rádió honlapján szombaton közölt interjúban a biztos közölte: „konkrét javaslatokat fogunk november közepéig a kormány asztalára letenni.”

A rádió honlapja szerint Deutsch Tamás elmondta: mivel az emberek a nemzeti konzultáción támogatták az adócsökkentést, az internethasználat árának mérséklését, ezért szakértők közreműködésével olyan javaslatot tervez a kormány elé benyújtani, amely az internet használatát terhelő áfát 27 százalékról 18 százalékra csökkentené. Hozzátette: a kérdést persze pénzügyileg és politikailag a kormánynak kell eldöntenie.

A miniszterelnöki biztos közölte azt is: mivel az emberek azt mondták, hogy legyen egy széles rászorulói kört kedvezményekkel segítő internetes alapcsomag, az erre vonatkozó javaslatot is leteszik a kormány asztalára. Az még kérdés, hogy pontosan kik, milyen helyzetben lévők legyenek a kedvezményezettek, és a kedvezmény finanszírozása milyen módon történjen, közpénzekből vagy piaci forrásokból – fűzte hozzá.

MTI