Fotó: shutterstock, illusztráció

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének tisztáznia kell, hogy „cukiság van vagy brutalitás” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Kósa Lajost annak kapcsán kérdezték, hogy hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülésén Szilágyi György jobbikos képviselő veréssel fenyegette meg Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát. A hirado.hu szerint Dömötör Csaba a kormány nevében reagált a Jobbik napirend előtti felszólalására a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében. Ezután Szilágyi György az kiáltotta: „Gyere ki, úgy nyakon b…szlak, hogy leszáll a fejed” – írta a honlap.

A Fidesz frakcióvezetőjének közlése szerint ez a „többedik alkalom, hogy jobbikos parlamenti képviselő vállalhatatlan dolgot tesz”. Példaként említette, hogy korábban egy jobbikos politikus meggyalázta a Duna-parton lévő zsidó emlékművet és még büszke is volt arra, amit tett. Most pedig Szilágyi György minősíthetetlen hangon beszélt és veréssel fenyegetett meg egy államtitkárt. Erre az elmúlt 27 évben nem volt példa – jegyezte meg Kósa Lajos, hozzátéve: „ilyen ember nem való a parlamentbe”.

Kósa Lajos szerint „megdöbbentő és ijesztő” arcát mutatja a Jobbik. Azt várják, hogy az ügyben összehívott házbizottsági ülésen, csütörtökön a Jobbik fejtse ki hivatalos álláspontját. A Fidesz frakcióvezetője szerint Vona Gábornak tisztáznia kell, milyen irányt képviselnek, abba belefér-e a „mélységesen felháborító antiszemitizmus” és agresszivitás. Vagy álljanak ki Szilágyi György mellett és vállalják fel, hogy „cukiság kampány van”, de időnként lefejelik az ellenfeleket – mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: irányt kell szabni és majd a választók eldöntik, kell-e nekik ilyen brutálisan fellépő képviselő a parlamentbe.

MTI