Demeter Márta tagságát visszavonta Kövér László házelnök.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Kövér László házelnök az országgyűlési törvényben, valamint a NATO parlamenti közgyűlés alapszabályában rögzített jogkörével élve december 21-én visszavonta Demeter Márta képviselő NATO parlamenti közgyűlési tagságát, egyben felkérte Keresztes ­László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson – tájékoztatta a Magyar Időket Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Ismert: az LMP társelnöke egy iratbetekintésre hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével utaztatta, ám még aznap kiderült, hogy összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják a Magyar Idők honlapján. 

Demeter Márta gúnyosan reagált a hírre Facebook-oldalán, ahol megosztotta az LMP másik társelnöke Kövér Lászlónak írt levelét is, amelyben Keresztes László Lóránt azt írja, Kövér Lászlónak ehhez nincs joga. 

A Nemzet házmestere erőlködik… De azért értékeljük Kövér László »humorérzékét«

– ironizált Demeter Márta. 

A Nemzet házmestere erőlködik… De azért értékeljük Kövér László “humorérzékét”.Tisztelt Elnök úr! December 21-i…

Gepostet von Demeter Márta am Samstag, 5. Januar 2019