Határozati javaslatban kéri Kövér László házelnöktől az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy hívja vissza Demeter Mártát, a bizottság LMP-s alelnökét a NATO parlamenti közgyűléséből.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (szerk.)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (szerk.)

Az erről szóló határozati javaslatot négy kormánypárti képviselő igen, és Demeter Márta nem szavazata mellett fogadta el csütörtöki ülésén a testület.

Az ülés szünetében Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozni egy olyan „vörös vonal”, melynek átlépése nem maradhat következmények nélkül.

Mint felidézte: Demeter Márta, a honvédelmi bizottság alelnökeként nem nyilvános katonai repülési adatokhoz jutott, s azokat nyilvánosságra hozta. Ezzel – mint megjegyezte – Demeter Márta megszegte parlamenti esküjét, mert abban az is benne van, hogy a képviselő a „szolgálati titkot megtartja”.

Kósa Lajos szerint Demeter Márta tette sértheti a katonai misszió sikerét, az akcióban részt vevő katona és családtagjai biztonságát. Ráadásul Demeter Márta egy 3 éves kislány személyes adataival élt vissza, mikor azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya utazott a katonai gépen. Emellett Demeter Márta Maróth Gáspár katonai repülésével való utazásával kapcsolatban is tévedett – ismertette Kósa Lajos, megjegyezve: a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatójának joga van utazni a honvédség gépeivel.

Kiemelte: a honvédelmi és rendészeti bizottság úgy gondolja a parlamenti esküt komolyan kell venni. Ha valaki azt nem tartja be, annak következményei kell, hogy legyenek. Megjegyezte: a magyar Országgyűlés tekintélyének megőrzése érdekében nem delegálhatnak épp a NATO parlamenti közgyűlésébe olyan képviselőt, aki nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozott.

Elmondta: Magyarország a NATO parlamenti közgyűlésébe 7 képviselőt delegál, négy kormánypártit és három ellenzékit. Ezt az arányt tartani szeretnék. Ha az ellenzék megállapodik az LMP is delegálhat egy másik képviselőt a testületbe – közölte Kósa Lajos.

Demeter Márta az ülés után úgy fogalmazott: „politikai színház”, „kicsinyes bosszúkísérlet” zajlik, s jogi lépéseket kíván tenni. Emellett úgy vélekedett ez egy figyelemterelési kísérlet a Gruevszki-ügyről.

A politikus hozzátette: ő továbbra is ott lesz, és ellenőrizni fogja a kormányzat működését.

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s tagja még a bizottság ülésén úgy értékelt: nem a bizottság, s nem is Kövér László házelnök hivatott dönteni abban, hogy Demeter Márta megszegte-e esküjét. Azt indítványozta : vegyék le a napirendről a határozati javaslatot, s szövegezzék újra. Ezt a kezdeményezést az ellenzék támogatta, a kormánypárti képviselők viszont leszavazták.

Végül a Demeter Márta NATO parlamenti közgyűléséből való visszahívását kérő határozati javaslat szavazásán Vadai Ágnes és a szocialista Harangozó Tamás már nem vett részt, így annak elfogadására csak Demeter Márta szavazott nemmel.

Az ülés után Kósa Lajos kérdésre válaszolva azt is elmondta: a honvédelmi és rendészeti bizottság foglalkozni fog a migránsoknak tömegével kibocsátott névtelen bankkártyák ügyével.