A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre – jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vasárnap Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.

Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva „olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát”, de mint kiemelte, „igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap”.

Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.

Az eseményen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke közölte, várhatóan az idei adománybúza mennyisége megközelíti vagy meghaladja a tavalyi 515 tonnát.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere többek között a baranyai megyeszékhely szerepét méltatta a jótékonysági kezdeményezésben.

Magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 2011-ben 10 tonna búza érkezett a kezdeményezés keretében Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg 2015-ben már 440, tavaly pedig 515 tonna.

A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével. Böjte Csaba elmondta, hogy az adománynak köszönhetően alapítványuknál 2500 gyermek ellátása biztosított.

A vasárnapi központi ünnepség házigazdája Sebestyén Márta népdalénekes volt, az összmagyar lisztből sütött nagykenyeret Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa áldotta meg. Idén is meg lehetett kóstolni a jótékony céllal készített Magyarok kenyere-kiscipókat, amelyeket a Pécsi Jótékony Nőegylet kínált adomány fejében.

Az ünnepet a szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint a jó idő esetén a Ghymes együttes Kézfogás című koncertje zárja a pécsi Sétatéren este fél kilenctől. A Pécsi Egyházmegye pedig 18 órától ünnepi szentmisére várja a hívőket a bazilikába.

A Magyarok kenyere programban több mint 500 tonna búza gyűlt össze eddig, a liszt- és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el. Böjte Csaba elmondta, hogy az adománynak köszönhetően alapítványuknál 2500 gyermek ellátása biztosított.

MTI