Daniel Zmeko szlovák vezérkari főnök szerdán Budapesten átvette a V4-es elnökséget magyar kollégájától, Korom Ferenctől.

A Honvéd Vezérkar főnöke a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, a magyar elnökség vezérkari főnöki záró eseményén kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) együttműködése fontosabb és erősebb mint valaha, s azt tovább fogják mélyíteni. A V4 fontos regionális katonai együttműködést is magába foglal, amely „erősíti régiónkat, biztonságunkat és érdekérvényesítő képességeinket” – tette hozzá.

Korom Ferenc jelképesen egy fakalapács átadásával adta át szlovák kollégájának a vezérkari főnöki V4-es elnökséget. Sikereket kívánt Daniel Zmekónak, aki megígérte: folytatni fogják a magyar elnökség által megkezdett kezdeményezéseket.

A visegrádi együttműködés vezérkari főnökei kedden és szerdán kétnapos tanácskozást tartottak Budapesten, a megbeszélés közös nyilatkozattal zárult.

Korom Ferenc elmondta: áttekintették a biztonsági környezetet, az aktuális kihívásokat, s az azok miatt szükséges válaszlépéseket.

A magyar soros elnökség egy évéről elmondta: jelentős előrehaladást értek el a V4-ek összhaderőnemi logisztikai támogató csoportjának megalakításában, valamint a 2019-ben újra felálló V4-EU harccsoport előkészítésében. Ezen felül sikerült véglegesíteni a V4-ek közös kiképzéseit tartalmazó katalógust is – fűzte hozzá Korom Ferenc.

Daniel Zmeko szlovák vezérkari főnök azt mondta: a V4-ek együttműködése dinamikusan fejlődik. Mint mondta, hivatalosan július 3-tól veszi át Szlovákia a soros elnökséget. Céljuk, hogy tovább erősítsék a regionális együttműködést és a fejlődést. Azt mondta: a szlovák elnökség prioritása lesz a V4-ek haderőnemeinek interoperabilitása, a V4-EU harccsoport fejlesztése, továbbá a NATO-val és az Európai Unióval való együttműködés erősítése.

Ales Opata cseh vezérkari főnök köszönetet mondott Magyarországnak, amiért a magyar elnökség során tovább mélyítették a V4-es együttműködést. A cseh vezérkari főnök is elismerően szólt Magyarországnak a V4-EU harccsoport újbóli felállításáért tett munkájáért.

Leszek Surawski lengyel vezérkari főnök is említette a V4-EU harccsoport fontosságát, s kiemelte: előkészületeket tesznek, hogy további közös vállalásaik legyenek a NATO és az EU felé. Kitért arra is, hogy a V4-ek hathatós támogatást nyújthatnak Ukrajna számára is, ugyanakkor hangsúlyozta: egy fejlett ukrán hadsereg létfontosságú a régió biztonsága szempontjából.