A visegrádi országok együttműködésével a védőoltás-ellátás is nagyobb biztonságban lesz Közép-Európában – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Balog Zoltán elmondta: az oltóanyagok piacán az elmúlt években számos változás történt – a gyártókat nemzetközi felvásárlások érintették, kvázi monopolhelyzetek alakultak ki -, amelyek jelentős árnövekedést, bizonytalanságot okoztak. Mindeközben világszerte növekszik az igény az oltóanyagok iránt. Ezekkel a tényezőkkel szemben a közös beszerzést támogatják – emelte ki a miniszter, aki szerint ez egy nagy piac, s céljuk az oltóanyagok kedvező áron történő biztosítása.
    
Bejelentette: azt javasolják, hogy első körben olyan speciális oltóanyagok és immunbiológiai készítmények közös beszerzéséről egyeztessenek, amelyeket ritkán előforduló betegségeknél szükséges járványügyi intézkedések során használnak, mint például a diftéria antitoxin, vagy az inaktivált coli vakcina.
    
Emellett szükséges áttekinteni a V4-es országok nemzetközi védőoltási programjában fontos szerepet betöltő – például a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni – oltóanyagok helyzetét, s ezek közös beszerzésének lehetőségeit – tette hozzá.
    
A miniszter kiemelte: a visegrádi országok együttműködésének súlya az elmúlt időszakban jelentősen nőtt, nemzetközi szinten megjelenítették Közép-Európát, képviselték a közös érdekeket. Balog Zoltán kifejtette: a V4-eknek vannak közös politikai, gazdasági érdekeik, s ezen felül hasonló gazdasági helyzetben vannak, hasonló az életszínvonaluk. Ezért is különösen fontos az egészségügyi ellátás területét érintő kooperáció, különösen a gyógyszerek tisztességes árazása és az innovatív gyógyszerekhez való hozzájutás érdekében, ami valamennyi érintett – betegek, orvosok, gyógyszergyártók, -forgalmazók és a társadalombiztosítók – érdekét szolgálja – fejtette ki.
    
Hangsúlyozta: Magyarország nagyra értékeli Lengyelország kezdeményezését, amely a gyógyszerek méltányos, tisztességes árképzéséről, az innovatív gyógyszerekhez való hozzájutás biztosításáról szólt. 
    
Ezt folytatva együttműködést javasolnak az új, még fejlesztés alatt álló, a következő években piacra kerülő gyógyszereknél azok jövőben várható hatásainak vizsgálatában, továbbá a piacra kerülő, a támogatásba való bekerülés előtt álló gyógyszerek esetében az egészségügyi technológiai értékelés elvégzésében, valamint a már piacon lévő gyógyszerek felhasználásának és eredményességének vizsgálatában, s a mindezekhez szükséges regiszterek létrehozásában. 
    
A kétnapos konferencia megnyitóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Konstanty Radziwill, Lengyelország egészségügyi minisztere, Tomás Drucker, Szlovákia egészségügyi minisztere, valamint Eva Gottvaldová, Csehország közegészségügy-védelemért felelős miniszterhelyettese nyilatkozatot írt alá a hosszú távú gyógyszerár-támogatásokról, valamint a védőoltások előállításában és beszerzésében való együttműködésről.

(MTI)