Az Alapjogokért Központ kutatója szerint az EU-csúcs zárónyilatkozata a visegrádi négyek álláspontját képviseli.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Tóth Norbert az M1 aktuális csatorna műsorában szombaton azt mondta, a zárónyilatkozat 26 pontjából 12 a migrációval foglalkozik. A 12 pontban olyan kérdések vannak, amelyeket a V4-ek támogatnak, és azok maradtak ki, amelyeket nem akartak, hogy szerepeljenek benne.

Beszélt arról is, a nyilatkozatban kétféle migránsbefogadó központról van szó: az EU-n belüli önkéntes és az EU-n kívüli központokról.

Hozzátette, ahhoz, hogy ezek működni tudjanak, a bevándorlóknak is együtt kell működniük. Ha összetépik a papírjaikat, akkor nem lehet őket ellenőrizni, nem tud érvényesülni a jog – mondta.

Kitért arra is, hogy a szöveg a civil szervezetek hajóira is határozott utalást tesz: nem akadályozhatják a líbiai parti őrség munkáját. Ez komoly előrelépésnek tekinthető – vélekedett Tóth Norbert.