Az elmúlt évtizedekben a világ leghíresebb koncertszínpadain lépett fel, a közelmúltban a Stockholm Culture Awards Alapítvány díját vehette át. Áprilisban a debreceni Kölcsey Központban élvezheti játékát a közönség, mégpedig a tízéves fejlesztés eredményeként megszületett csodazongorán.

A címlapon Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, akivel innovációról, a művész attitűdjéről és a hazai kultúra felemelkedésének lehetőségeiről beszélgettünk.

Erős magyar érdekképviselet

Az ellenzék nem tudott jelentős számú új szavazót megszólítani, egyfajta üvegbúra került föléjük, miközben a kormánypártok több százezer új támogatót szereztek, s a 2010-es rekorderedményt sikerült újra megközelíteniük. Ennek az ellenzéki szempontból kudarcos választásnak nyilván kell hogy legyenek személyi konzekvenciái – mondta a Demokratának Orbán Balázs. A Századvég kutatási igazgatóját, a Migrációkutató Intézet főigazgatóját a várható új kormányzati struktúráról, az ellenzék radikalizálódásáról és az uniós vitákról is kérdeztük.

Sikeres a családmodell

A választási győzelem után Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a felálló új kormány politikájának középpontjában a népesedéspolitika áll. A családtámogatási rendszer bővítésével belátható időn belül el kell érni, hogy a termékenységi ráta megközelítse a 2,1-es értéket, ami biztosíthatja a társadalom reprodukcióját.

Tovább a néppártosodás útján

Vona Gábor lemondása után tisztújító kongresszus elé néz a Jobbik. Mivel az elnökség és a választmányi küldöttek a választási eredményt nem tartják bukásnak, minden marad a régiben: a Jobbik új elnöke folytatni fogja Vona Gábor politikáját, a néppártosodást.

A Demokrata legfrissebb száma április 18-tól kapható az újságárusoknál.