A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A választáson egyik társelnöknek sem volt kihívója. A jelenlévő párttagok szavaztak a héttagú álló elnökségről is. A testületnek automatikusan tagja a két társelnök, mellettük Szabó Zsolt, Béres András, Hegyesi Beáta, Tordai Bence és Mach Péter került be az testületbe.

A szavazást követő sajtótájékoztatón Karácsony Gergely azt mondta, hogy a taggyűlés döntött a párt politikai stratégiájáról is. A Párbeszéd az MSZP-vel közösen indul a jövő évi EP-választáson, de eközben egy széles körű, „Európa-párti szövetség” kialakítására törekszik – fogalmazott. Magyarázatként közölte: tudják, hogy az ellenzéki pártok egy része önálló listával készül, de nagyon sok civil szervezet és társadalmi mozgalom gondolkodik hasonlóan, mint az MSZP-Párbeszéd. Azt szeretnék elérni, hogy az EP-listájuknak a lehető legszélesebb körű társadalmi támogatottsága legyen – jelentette ki.

A másik társelnök, Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy csak úgy tudják elképzelni a szövetségesi politikát, ha jövőre az önkormányzati választáson Karácsony Gergely lesz a zuglói polgármesterjelölt és ezt szövetségeseik helyi, regionális és országos szinten is támogatják. 

A parlamenti frakcióvezető politikai elképzeléseiket ismertetve hangsúlyozta, a Párbeszéd elsődleges célja a mindenki számára elérhető alapjövedelem bevezetése. Emellett a paksi atomerőmű bővítésének leállításáért és a lakhatási problémák megoldásáért akarnak küzdeni – közölte. Hozzátette, hogy kiemelt szerepet kap majd az egészségügy és az oktatás képviselete is.

Karácsony Gergey egy kérdésre válaszolva azt mondta, továbbra is támogatják, hogy jövőre tartsanak előválasztást az ellenzéki főpolgármester-jelöltek között. Úgy fogalmazott: remélik, hogy az év végéig minden számottevő politikai szereplővel meg tudnak állapodni erről.

Azt is kijelentette, hogy felelőtlennek tart minden olyan politikai próbálkozást, aminek az a célja, hogy „felszalámizza” a fővárosi ellenzéket annak érdekében, hogy újra Tarlós István legyen a főpolgármester. Hangsúlyozta, hogy ha megtartják az előválasztást, akkor mindenkitől elvárja, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet támogassa. Hozzátette, hogy ha demokratikus lesz a folyamat, akkor „ott a helyem ebben a versenyben, de önmagában fontosabbnak tartom az elvet, mint a személyes ambíciókat”.

Szabó Tímea ezt azzal egészítette ki, hogy Tarlós Istvánt csak akkor lehet legyőzni, ha a demokratikus ellenzéki oldal egy jelöltet indít.