A történelmi Alföld fejlesztéséért dolgozik a térség országgyűlési képviselője, aki szerint a hódmezővásárhelyi városvezetést ma politikai önzés és cselekvőképtelenség jellemzi. Lázár János úgy látja: a Márki-Zay Péter által kirobbantott polgárháború miatt a település elvesztegeti ezeket az éveket, míg Szegeden azért torpant meg a fejlődés, mert mára szervezett bűnözői körök uralják a várost. Jövőre ezért mindkét helyen olyan polgármester-jelöltet kell állítania a polgári oldalnak, aki bizonyítja: ő van a városért, nem pedig a város őérte – a promenad.hu nagyinterjúja Lázár Jánossal.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Lázár János beszélt a jövő őszi önkormányzati választásról, Szeged és Hódmezővásárhely vonatkozásában is. Botka Lászlóval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ő „ma már nem a szegediek, hanem e szervezett baloldali bűnözői körök polgármestere. Hogy a bábjuk „csupán” vagy egy közülük, azt a nyomozóhatóságok dolga eldönteni.” De politikai változás kell az előrelépéshez – hangsúlyozta. Hódmezővásárhelynek meggyőződése szerint ma „a liberális körök kegyét leső, migránspárti városvezetése van”: Márki-Zayék pedig csak egy „Orbán-ellenes mozgalom gazdasági, politikai hátországának” használják Hódmezővásárhelyet, ahelyett, hogy egy fejlesztendő településnek látnák.

Hódmezővásárhely tavasszal megválasztott polgármestere szerinte egyrészt pályakezdő politikus, aki a város hátán állva próbálja építgetni magát az országos politikában: „Márki-Zay azzal álmodik, hogy 2022-ben a parlamenti választásokon ő lesz Orbán Viktor kihívója. Ehhez szíve joga, csak közben a városnak nincs gazdája, nem működik, a fejlődés leállt”.

A megoldás az lehet, hogy „köztiszteletben álló, pártok fölötti, nagyon sikeres és nyugodt polgármesterjelöltet kell állítani, aki kiegyensúlyozott, és képes a legfontosabbra: a béke és a fejlődés feltételeinek megteremtésére”.

Csongrád megyek 6. számú választókerületének országgyűlési képviselője beszélt a térségben zajló fejlesztésekről is. A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektet például miniszteri biztosként felügyeli. Elmondta, ez egy olyan 71 milliárdos fejlesztés, amelyhez fogható nem volt Vásárhely elmúlt 150 évében. Ennek eredményeként 2021-re 28-30 perc alatt el lehet jutni egyik város központjából a másikéba. Ez is bizonyítéka annak, hogy „az ország és a kormányzat számára kiemelten fontos a dél-alföldi régió fejlesztése, ezért Szegedet szeretnénk erős centrummá tenni. Szeged és Hódmezővásárhely szoros együttműködésében látjuk a jövőt”. 

Egy másik projekt pedig „Trianon igazságtalanságát” enyhítheti, ha „az összetartozó térségek egymástól elszakított gazdasági és szellemi központjait újra összekötjük”: „Szegedet összekötjük Szabadkával, az ottani vasúti pályát korszerűsítjük 31 perces menetidőt elérve, és Bajával is megteremtjük az összeköttetést.”

A teljes nagyinterjút a promenad.hu oldalon erre a linkre kattintva olvashatja el.