Fontos pillére lehetne az átalakuló Európai Uniónak a visegrádi országok szövetsége, de csak akkor, ha a szándékok nem a közösség szétverésére, hanem az unió józan és bölcs megerősítésére irányulnak – hangsúlyozta hétfői közleményében Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.

A V4-ek szövetsége katalizátor lehet az EU sikeres reformjában, de a csoport „illiberális, populista dogmákat követő és hazugságokkal operáló politikai vezetői” egyelőre épp ennek az ellenkezőjére törekszenek – írta a képviselő.

„Ha ezt folytatják, végzetesen kiiratkoznak az európai közösségből, és ami a valódi veszély: magukkal rántanak minden európai magyar állampolgárt is” – közölte.

Orbán Viktor miniszterelnök „hiába próbálta magát Európa új +megváltójaként+ felépíteni, az illiberális mozgalom sötét zsákutcába került, az általa vizionált +lázadás éve+ érdeklődés hiányában elmaradt” – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: „ne legyenek illúzióink, Orbán a végén itt is magára fog maradni: a visegrádi országok egymás után fogják bejelenteni, hogy végül az egységes uniót választják”.

A képviselő abból az alkalomból hozta nyilvánosságra közleményét, hogy a visegrádi országcsoport (V4) hétfői varsói csúcstalálkozóján Beata Szydlo lengyel kormányfő átadja a csoport soros elnökségét Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. Előtte a térség kormányfői a Benelux-államok vezetőivel tárgyalnak a Brexit következményeiről, a migrációs válságról, valamint a közös uniós védelmi politikáról is.

MTI