Fel kell készülni az újfajta biztonsági kihívásokra, amely haderőfejlesztést, a honvédelemre költhető támogatások növelését, valamint a magyar hadiipar legalább alapszintű újraindítását is magában hordozza – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Miskolci Egyetemen megtartott előadásában, hétfőn.

Hozzátette, a magyar emberek biztonságának minél teljesebb körű biztosításához szükség van a katonai állomány utánpótlásának biztosítására és olyan emberekre, akik önkéntes alapon csatlakoznának a haza védelmének ügyéhez.

A miniszter hangsúlyozta: egyetlen közös nevező a haza, a honvédelem alapja a hazája iránt elkötelezett állampolgár, legfontosabb letéteményese pedig a Magyar Honvédség.

MTI