Februárban folytatódott a várólisták csökkenése, a friss adatok szerint az év második hónapjában kevesebben voltak a listán, mint az év elején. A polgári kormányzás óta jelentősen csökkent a várólisták hossza és a műtétre várók száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Rétvári Bence tudatta: 2012 óta 70 ezerről 27 500-ra csökkent a várólistán lévők száma, 35 százalékkal csökkent az átlagos várakozási idő. 
    
Jelenleg már Magyarországon az egyik legrövidebb a várakozási idő az OECD-országok között. Idén is újabb ötmilliárd forintot különítettek el a várólisták csökkentésére – tette hozzá.
    
A legfrissebb, februári adatok szerint az egyes műtéttípusoknál is csökkenés figyelhető meg, így például a gerincsérvműtétre várók száma 91-ről 78-ra csökkent, a térdprotézisműtéteknél több mint százzal, 5631-ről 5512-re csökkent a páciensek száma. Az egyik legtöbbször elvégzett beavatkozásnál, a szürkehályog-műtétnél 150-es csökkenés volt mindössze egy hónap alatt, ami 11 591 várakozót jelent. Ez a szám 2012-ben, az online várólisták bevezetésekor 23 ezer volt, ami így több mint 50 százalékos csökkenést jelent az elmúlt 6 év alatt – jegyezte meg az államtitkár.
    
Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a március elején regisztrált kevesebb mint 28 ezer beteget számláló lista 61 százalékos csökkenés a 2012-ben regisztrált 70 ezerhez képest.
    
Jelezte: a kormány 2012-ben vezette be a jelenleg is működő, átlátható várólistarendszert, amelynek köszönhetően a betegek nyomon követhetik, hányadikak a várakozók sorában. 
    
Az elmúlt 6 évben több mint 20 milliárd forintot költött a kormány arra, hogy a listákon lévőknél minél gyorsabban elvégezzék a beavatkozást. Ehhez jön az idei évre biztosított további 5 milliárd forintos forrás. Ezt megelőzően, 2012-ben 1000-ből 7,2 magyar szerepelt valamilyen kórházi várólistán, ez az arány mára 62 százalékkal csökkent, alig haladja meg a 2,5-et.

(MTI)