Meglehetősen egyszerű üzenettel kampányol az októberi népszavazás bojkottja mellett az Együtt, a PM és a MOMA.A „Hülye kérdésre ez a válasz” mottóval nyilvánosságra hozott plakátokon egy tévé előtt ülő nő és férfi látható, amint középső ujjukkal „bemutatnak”. A három szervezet szerint „aki otthon marad, Európára szavaz”. Azt nem magyarázták meg, hogy ők milyennek is képzelik a jövő Európáját.
„Nem alkuszunk a korrupt rezsimmel. A PM-mel és a MOMA-val közösen kiállunk Orbán undorító, az országot gyűlölettel szétplakátoló kampányával szemben” – írta Szigetvári Viktor a Facebookon.

A Demokrata legfrissebb, múlt hét végén készült felmérése szerint a megkérdezettek 39 százaléka tervezi, hogy októberben elmegy szavazni, 23 százalék még nem döntött – vagyis folyamatosan nő a részvételüket tervezők aránya. Ennek a több millió választópolgárnak is üzentek most a balliberális szervezetek…

demokrata.hu, fotó: Facebook