A Terrorelhárítási Központ (TEK) adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez – jelentette be Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igazgatóságának alezredese a szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. 

Fotó: shutterstock.com
Fotó: ShutterStock.com

Elmondta: a terroristák néhány napot töltöttek az országban, a TEK adatai szerint ugyanakkor az Iszlám Államnak Magyarországra telepített kiterjedt hálózata nem volt. 
    
Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese közölte: a Rakkában kiképzett terroristák jellemzően 2-3 fős csoportokban érkeztek, s jól látható, hogy a déli kerítés felállításával és a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a horvát-szlovén útvonalra terelődött át.

(MTI)