Szolidaritási alapot hozott létre az MSZP – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel.

Fotó: MTI, archív

Tóth Bertalan az országos elnökség ülése után közölte: az alapba az országgyűlési képviselők megemelt bérük tíz százalékán felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta.

Az MSZP alapszabálya szerint ugyanis a párt parlamenti képviselőinek az ebből a tisztségükből származó jövedelmük tíz százalékát be kell fizetniük a pártkasszába – emlékeztetett.

A pártelnök-frakcióvezető közölte, évente kétszer pályázatot írnak ki különböző társadalmi célok támogatására, először októberben. Az elnökség és a frakció közösen dönt az összeg felhasználásáról – tette hozzá.

Számításaik szerint havonta hárommillió forint folyik be az alapba – mondta.

Beszámolt arról, hogy az elnökség megerősítette a parlamenti frakció azon szándékát, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a devizahitelesek problémáinak megoldására, a többi között kezdeményezik a kilakoltatások azonnali felfüggesztését. Hozzátette: az ülésről most indul az egyeztetés a frakciókkal, a Jobbiknak is van a devizahitelesekkel kapcsolatban javaslata és az LMP is jelezte támogatási szándékát.

Tóth Bertalan azt mondta, biztos benne, hogy a rendkívüli ülés összehívásához szükséges ötven aláírás összejön, így a parlamenti ülést augusztus második felében megtarthatják.

Elmondta, az elnökség biztonságpolitikai ügyvivőnek nevezte ki Harangozó Tamást. Ő lesz a felelőse annak, hogy az MSZP álláspontja egységesen jelenjen meg a nyilvánosság előtt biztonságpolitikai és migrációs ügyekben – magyarázta.