Elkötelezetten polgári, konzervatív televízió vagyunk, amelyhez értékazonossági alapon kötődni lehet, és ahol mindenki, aki hasonlóan gondolkodik, megtalálja a hozzá közel álló tartalmat. Célunk a saját tábor erősítése, bővítése, az információk hátterének elemzése – mondta a Demokratának Farkas Boglárka.

Az Echo TV vezérigazgatójával a csatorna megújulásának részleteiről és arról is beszélgettünk, nem vágyik-e vissza a képernyőre.
 

Az utolsó esély

Soros György új stratégiája a vidéki szervezetek megerősítéséről és a helyi közösségek aktivizálásáról szól. A Soros-birodalmat kiszolgáló, hiteltelenné vált ellenzék utolsó esélye, ha civil álruhába bújva megpróbálnak olyan hamis ügyet kreálni, amivel mozgósítani tudják a politikából kiábrándultakat. 
 

Több fronton zajlik a támadás

Az, hogy az amerikai külügyminisztérium pénzelni akarja a vidéki ellenzéki, szavai szerint „független” sajtót Magyarországon, Soros György pedig ugyanott Nyílt Társadalom irodákat nyit, már konkrét nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthet. Erről beszélgettünk Horváth Józseffel, a katonai elhárítás volt műveleti főigazgató-helyettesével.
 

Vasparipák a selyemúton

A Kínához fűződő kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra vonását, Magyarország uniós kapu szerepének erősítését várja a kormány a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításától. A 350 kilométernyi szakaszon a jelenlegi nyolc helyett három és fél óra alatt roboghatnak végig a szerelvények, amelyek a kínai tulajdonba került pireuszi kikötőből szállíthatják a távol-keleti termékeket hazánkon keresztül Nyugat-Európába. Az új szállítási útvonal háttérbe szoríthatja az eddigi hamburgi és rotterdami irányokat, így növelheti Magyarország uniós vámbevételeit.

A Demokrata december 6-tól kapható az újságárusoknál.