Jelenlegi hely

Szél-korszak

Az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki képes arra, hogy az emberek mindennapi problémáival foglalkozzon - hangoztatta a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje kedden sajtótájékoztatón, Győrben.

Szél Bernadett elmondta, hogy míg Orbán Viktor „mindennel foglalkozik, csak a magyar emberek valós problémáival nem”, addig az LMP létező problémákra koncentrál.

A „Kezdjünk egy új korszakot!” szlogennel meghirdetett országjáró körútjának győri állomásán az ellenzéki politikus kifejtette: működő egészségügyre van szükség, amit forrásbevonással, valamint a korábban független intézmények helyreállításával, a betegjog hatósági képviseletével és az átszervezések megszüntetésével lehetne megoldani.

Az oktatásról szólva azt mondta, pártja elkötelezett abban, hogy minden száz költségvetési forintból húsz forintot az oktatás helyzetének javítására fordítson.

Beszélt arról is, hogy a legutóbb elkészített alternatív költségvetésben 1400 milliárd forintot szerettek volna áthelyezni a bérválság „legégetőbb jeleinek megszüntetésére”. Ebből 300 milliárd forint a közszolgálati szektorba került volna, de az egészségügyi szakdolgozók béremelésére, járulékcsökkentésre és az induló vállalkozások számára is elkülönítettek összegeket.

Közölte: a családi adókedvezményt nem szeretnék megszüntetni, inkább kiterjesztenék, például a felsőoktatásban tanulók esetében a gyermek 24 éves koráig tolnák ki a családi adókedvezményre és a családi pótlékra való jogosultságot.

A kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) stratégiai partnerséget kínál az LMP, mert az emberek döntő része nem a multinacionális vállalatoknál, hanem kkv-knál dolgozik.

Az egykulcsos adórendszerről azt mondta, hogy az az átlagbér alatt keresőket, az ország dolgozóinak háromnegyedét sújtja.

Kitért arra: Hadházy Ákos, aki azért hagyta ott a Fideszt, mert az „végtelenül korrupt és becstelen párttá vált”, folytatja 12 pontból álló antikorrupciós küzdelmét, annak ellenére, hogy hétfőn a miniszterelnök korrupcióval vádolta meg. Szél Bernadett véleménye szerint „bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű”.

Nógrádi László és Takács András, az LMP két helyi politikusa arról beszélt: a Győrt is érintő munkaerőhiányt a bérek emelésével lehetne megszüntetni. Égető problémának nevezték a 83-as út felújítását is.

MTI