A „legperverzebb” költéseknek nevezte az LMP társelnöke az MVM Paks II. Zrt. reklám-, média- és tanácsadói kiadásait, Szél Bernadett szerint ugyanis a még nem is létező erőmű „pofátlanul” reklámozza magát.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján mutatta be annak a csaknem 405 millió forintnak a felhasználását, amelyet a társaság 2015 óta fordított a kommunikációjára. Az adatok szerinte újabb bizonyítékai annak, hogy a kormány az „atomból akarja a háttéroligarcháit finanszírozni”.

Szél Bernadett úgy fogalmazott: a költések legnagyobb nyertese az Echo TV és a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor társaságai ugyanis 100 millió forintban részesültek az elmúlt mintegy két és fél évben.

Csetényi Csaba – a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szomszédja – a kommunikációs társaságán keresztül 67 millió forintban részesült, a Századvég pedig – amely tanácsadói szerződéseket kötött a Paks II. Zrt.-vel – több mint 21 millió forintot kapott, míg Bencsik András, a Demokrata című lap tulajdonosa csaknem 21 millió forintot – mondta.

Rámutatott arra is, a Paks II. Zrt. a Paksi Atomerőműnek csaknem 10 millió forintot fizetett ki nyomdai szolgáltatásokra. Ha hétköznapi cégek egyazon tulajdonosa saját társaságai között köt szerződést, azt azért teszi, hogy pénzeket dugjon el – jelentette ki Szél Bernadett.

Azt mondta, az adatkérésből kiderül, hogy egyes cégek kormányok óta jól élnek az „atombizniszből”, a Noguchi például már 2005 és 2007 között is részesült mintegy 100 millió forintban, 2015 óta pedig újabb 31,5 milliót kapott. Emlékeztetett: az Origo egy korábbi cikke szerint ez a társaság készítette el – még a szocialista kormány alatt – azt a tanulmányt, amely a bővítéssel kapcsolatos népszavazás kockázataira figyelmeztetett.

A Paks II. Zrt. a kifizetései között ugyanakkor nem tüntette fel a kormány bővítéssel kapcsolatos álláspontját alátámasztó úgynevezett Rothschild-tanulmányt, így továbbra sem tudható, azt ki finanszírozta – közölte Szél Bernadett, aki az „atomlobbi” megállítása egyetlen eszközének a népszavazást tartja.

MTI