Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Százak Tanácsa adventi üzenetét. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Haza sorsához méltó magatartást kell tanúsítanunk! 

– figyelmeztette a magyar társadalmat nyolcvan éve Németh László. Ma a környezetszennyezés, a túlnépesedés (vagy éppen a népességfogyás) a helyi háborúk sokasága, a végletes eszmei megosztottság mögött lehetetlen nem látnunk a széthullott erkölcsi értékrend válságát. A világ mai globális válságának gyökere: a lélek zavara.  

Tíz éve nyilatkozatban rögzítettük, hogy „elérkezett az a történelmi pillanat, amikor az emberi tisztesség minden függelmet leráz magáról, társadalmi, ideológiai, politikai kényszerűségektől, fegyelmezésektől befolyásolástól szabadulva egyetlen támasza s bírája marad: az élő lelkiismeret.” Nemeskürty István akkor „cselekvés-hiányosnak”, Kopp Mária „szeretet-hiányosnak” nevezte az ezredforduló magyar társadalmát.

A mai magyar megosztottság bizalmi válságot tükröz. A kormány célkitűzéseinek támogatóiként kötelességünk rögzíteni, hogy ma „bizalom-hiányos” a magyar társadalom egy része. Látjuk, hogy a nemzet emelkedő pályán van – de tudjuk, hogy nehéz helyzetünkben mindenki támogatására szükség lenne. Összefogni azonban csak azokkal lehet, akik minden pártérdeket, hatalmi és személyes érdeket képesek a nemzet érdekeinek alárendelni. A politikai ellenzék pártjai történelmi vereségüket képtelenek méltósággal viselni, s látjuk, a kormányzó erők által elkövetett hibák tartják életben őket. Megnyilvánulásaik többsége ezért reménytelenséget, nyomort, botrányokat hirdet. A magyar társadalom azonban mindig több volt, mint a politikai pártok tagjainak összessége. Okkal tételezzük fel, hogy tudósaink, tanáraink, orvosaink színe-java csakúgy, mint a fiatal felnőttek többsége, segíteni akar, mert szüleitől vagy Márai Sándortól megtanulta, hogy

mindent, ami a legjobb benned, oda kell adnod a hazádnak.

A Kárpát-medence – minden magyar anyaországa – előtt most ott a történelmi esély, hogy a visegrádiakkal közösen segítse újra Krisztuskövetővé tenni, keresztény gyökereihez visszavezetni szeretett Európánkat.

2018 adventjén erkölcsileg legyengült nemzetünk számára életre vezérlő kalauzokra van szükség, a nemzetnevelők példájára. Hisszük, sokan tudják és tanítják is, hogy a család az életünknek értelmet adó szeretet és sorsközösség, a gyermek a szerelem legszebb emlékműve és hogy a társadalom rendjének igazodnia kell a természet rendjéhez. S hogy életünk több a mindenkori ittlétnél.

„A nemzet ereje az ifjúság erejében van, ezt kibontakoztatni csak a nemzedékek összefogásával lehet” – figyelmeztet Rókusfavy Pál. Európa mai válságában a honvédelem mellett a mezőgazdaság, környezet- és természetvédelem, élelmiszerbiztonság, az egészségügy és a közoktatás stratégiai fontosságú. El kell érni, hogy orvosainknak, tanárainknak ne pénzért kelljen gyógyítani, tanítani, hogy anyagi gondok nélkül gyakorolhassák hivatásukat. A magyar tudomány, a munkavállalók sorsa nem lehet politikai játszmáknak kiszolgáltatva. Ahogy a hazaszeretet nem jobb- és baloldali, nem lehet ellentét főváros és vidék között, sem az úgynevezett tudásalapú és munkaalapú társadalom célkitűzései között.

Aki mást gondol, javasol, tegye azt kulturáltan, s minden országgyűlési képviselő mutasson példát népszolgálatból. A Haza sorsához méltó magatartást várunk el a magyar írott és elektronikus sajtó valamennyi munkatársától is.

A bizalom és remény csapataként kormányunknak bölcsességet kívánunk, minden magyar sorsáért felelősséget érző munkájuk során. 

A szeretet ünnepéhez közeledve annak megfontolását ajánljuk honfitársainknak, hogy feledve a gyűlölködést, – mely szükségképpen szomorúság – próbáljuk megtalálni embertársainkban is a jót, a valamennyiünk szívében őrzött Jó Ügy felől közelítve hozzájuk.

A Százak Tanácsa december hatodikai ülésén résztvevők egyetértésével Szijártó István, a Százak Tanácsa ügyvezető elnöke