Szanyi Tibornak az 1956-os nemzeti ünnepet idézőjelbe tevő Facebook-bejegyzése a bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek vasárnap, rögzítve: az MSZP EP-képviselőjének álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel.

Szanyi Tibor a közösségi oldalán

‘Ünnephez’ közeledvén

felvezetéssel megosztott egy fényképet, amely egy a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott embert ábrázol.

https://www.facebook.com/szanyi.tibor/posts/1523980724363723

Gulyás Gergely a bejegyzésre reagálva az MTI-nek azt mondta: a rendszerváltozás egyik nagy erkölcsi adóssága, hogy ahelyett, hogy a magyar szociáldemokrata hagyományok éledtek volna újjá, „az 1956-os forradalmárok vérében és hazaárulásban fogant MSZMP jogutódja, az MSZP lett a demokráciában is a baloldal vezető ereje”.

Lassan három évtized elteltével azt hittük, hogy nemcsak a személyi átfedés, hanem az eszmei rokonság sem áll fenn olyan közvetlenül a mai MSZP és a kommunista állampárt között, mint ahogyan azt a rendszerváltozást követő 2 évtizedben megszenvedte az ország – fogalmazott a kormánypárt frakcióvezetője.

Szerinte Szanyi Tibor posztja bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll.

„Amennyiben az MSZP a forradalom saját jogelődje általi elárulásával ma már valóban nem azonosul, amennyiben nem a forradalom napjaiban megölt ávósok, hanem a kivégzett forradalmárok emlékét tartja megőrzendőnek és ápolandónak, valamint amennyiben a szovjet szuronyokon alapuló diktatúrával szemben ma már a független demokratikus jogállam partján áll, úgy az 1956-os forradalom holnapi, 61. évfordulóján Szanyi Tibor már nem lehet az MSZP tagja” – mondta Gulyás Gergely.

FRISSÍTÉS

Szanyi Tibor ’56-os bejegyzésének médiavisszhangja után pontosította álláspontját, méltetta a szocializmusért kiállókat és nácizott egyet:

Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit.

Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak.

Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket.

Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat.

Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket.

És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.

Üzenet a 444.hu olvasni és eligazodni képtelen szerkesztőjének, Szily Lászlónak. Tehát:Ünnepeljük a szabadságért,…

Gepostet von Szanyi Tibor am Sonntag, 22. Oktober 2017

MTI, demokrata.hu

Szanyi megnyilvánulása megdöbbentő és botrányos

Megdöbbentőnek és botrányosnak tartja a Fidesz a szocialista Szanyi Tibor megnyilvánulását.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi közleményében azt írta: 61 évvel a forradalom és 28 évvel a rendszerváltás után az MSZP-ben még mindig ott szunnyad a gyűlölet és a cinizmus az 56-os forradalom iránt. Az MSZP még mindig idézőjelbe teszi a nemzeti ünnepet, meggyalázva ezzel minden forradalmi hőst és hozzátartozóikat – tette hozzá.

Emlékeztetett: ma szabadon ünnepelhetjük 1956-ot, a magyar történelem egyik legnagyobb szabadságharcát, amelyet a legkegyetlenebb megtorlás, kínzás, bebörtönzés, kényszermunka és üldözés kísért. A mai magyar demokrácia 1956 eszmeiségére épül, ’56 büszke és sugárzó pillanatára, a pesti srácok halált megvető bátorságára – mutatott rá.   

„Ma sem engedünk az ’56-ból, ma is készek vagyunk küzdeni ugyanazokért az értékekért” – fogalmazott, hozzátéve: aki 1956-ot idézőjelbe teszi, az a demokráciából írja ki magát, és nincs helye a magyar közéletben. „28 év túlságosan hosszú türelmi idő volt Szanyi Tibor és elvtársai számára” – írta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

MTI