Láng Zsolt, a főváros II. kerületének polgármestere nyilatkozatban üdvözölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a csütörtöki Kormányinfón történt bejelentését, amely szerint Budapesten az eddig tervezett három helyett négy súlyponti kórház lesz, köztük a Szent János Kórházzal. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A II. Kerületi Önkormányzat és vezetője évek óta szorgalmazta a budai kórház felújítását, így a kormány mai döntésével a közép-budai régió lakói nem maradnak XXI. századi súlyponti kórház nélkül – emlékeztet a nyilatkozat.

„A kormány 495 millió forintot biztosított a tervezésre, ezzel egy sürgősségi ellátással is rendelkező, több mint 500 férőhelyes, könnyen megközelíthető, modern kórház építése, újjáépítése kezdődhet meg, jelentősen javítva ezzel a térség egészségügyi ellátásának minőségét” – írja a kerület polgármestere, hozzátéve: „A kormány döntése ismét bizonyítja, a budapesti emberek számíthatnak választott vezetőikre”.