A Kárpát-medencében fiatalok és kevésbé fiatalok ezrei csomagolják össze hátizsákjaikat, hogy útra keljenek, és eltöltsenek néhány napot a nyári szabadegyetemek valamelyikén, Kishegyesen, Gombaszögön, Felsőszinevéren vagy a ma már világhírűnek számító tusnádfürdői táborban, azaz Tusványoson. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt e sajátosan magyar nyári csúcsforgalomról kérdeztük.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

– Mi, magyarok megint szembemegyünk a fősodorral: az uniós elit a liberális gondolkodók és a média támogatásával a nemzetállamok felszámolásán dolgozik, mi pedig azon igyekszünk, hogy újraszőjük a határokon kívül rekedt nemzetrészek közötti kapcsolati hálót. Hogyan fogadják ezt a szomszédos államok?

– Nemcsak a közép-európai országok, más államok is igyekeznek megerősíteni nemzetpolitikájukat. Az elmúlt évtizedekben, különösen a 2010 utáni időszakban mindenütt elfogadták, hogy Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít nemzettársaira, éljenek akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában. Sőt, figyelemmel kísérik a lépéseinket. A Szerbia határain kívül, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban vagy Horvátországban élő szerbek szervezetei például a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével Budapesten gyűltek össze a magyarországi szerb önkormányzatok koordinálásával. Nyugodtan mondhatom azt is, hogy a román politika is figyelemmel kíséri a munkánkat, és elismerően szól a tevékenységünkről, hiszen sok szempontból ők is hasonló cipőben járnak, mint mi.


– Mit tudunk tanulni más népek nemzetpolitikai vagy diaszpórapolitikájából?

– A huszadik század tektonikus változásokat hozott az országok életébe. A Magyar Állandó Értekezlet 2011-ben fogadta el azt a dokumentumot, amely a nemzetpolitika stratégiai kereteit foglalta össze, 2016-ban pedig a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén elfogadták a Magyar diaszpórapolitika – Stratégiai irányok című dokumentumot is. Ebben negyven ország gyakorlatát vizsgáltuk meg, közöttük voltak közép-európaiak, amelyek a miénkhez hasonló nemzetfejlődésen mentek keresztül. Voltak olyanok, amelyek esetében népes nemzetrészek rekedtek a határaikon kívülre, ilyen például Oroszország. De azoknak a népeknek a tapasztalatait is összegyűjtöttük, amelyek hagyományosan népes diaszpórával rendelkeznek, mint például az örmények vagy az írek. Több követendő példával találkoztunk. Az írek például nemcsak a kulturális kapcsolatokra fektetnek hangsúlyt, hanem a gazdasági kapcsolatok erősítésére is. A négymilliós Írország számíthat a 70 millió diaszpórában, erős közösségekben élő írekre, közöttük komoly pozíciókat betöltő emberekre is.


– 2010-ben majdnem nulláról indultunk, mára egyre elevenebbek a kapcsolatok a különböző államokban, különböző földrészeken élő nemzetrészek között. Hogyan lehetett ezt elérni?

– A nemzetpolitika fogalma Antall József kijelentésével született meg, amikor az 1990-es választási győzelem után azt mondta: 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Azóta voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, 2010 azonban nemcsak kormányváltást hozott, hanem radikális változást ezen a területen is. 2014-ig kiépült az a nemzetpolitikai keretrendszer, amelyre alapozva megszülethetett az új alaptörvény, és a kettős állampolgárság, a szavazati jog megadása révén megtörténhetett a nemzet közjogi egyesítése.


– Azóta a tematikus éveknek, a Kőrösi Csoma és a Petőfi Sándor programoknak köszönhetően a nemzetpolitika sikerágazat lett…

– A kezdetektől arra törekedtünk, hogy egy-egy területre vagy korosztályra koncentrálva alakítsuk a nemzetpolitikát. 2012-ben meghirdettük a külhoni magyar óvodák, majd a kisiskolások, a felsősök évét. A Szülőföldön magyarul program keretében 2010 óta közel 38 milliárd forinttal támogattuk a magyar oktatási intézményt választó családokat, csaknem 20 ezer diákot értünk el. Az óvodafejlesztési program keretében 150 új óvoda és bölcsőde épül, és 400 intézmény újul meg Kárpát-medence-szerte. A külhoni magyarság identitásának erősítését szem előtt tartva 2010 óta 5000 külhoni intézmény és szervezet munkáját, programjait segítjük. A diaszpóra-magyarsághoz a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében érkező ösztöndíjas fiatalok, a Kárpát-medence szórványban élő magyarjaihoz a Petőfi Sándor Program révén eljutó ösztöndíjasok szintén ezt a célt szolgálják. 2014-ben azonban, érzékelve a nyugat-európai országok munkaerő-elszívó hatását, úgy döntöttünk, hogy a hagyományos nemzetpolitikát ki kell egészíteni a szülőföldön maradást segítő, gazdaság­élénkítő programokkal.


– Ezért született meg a szakképzés éve program?

– Pontosan. Hiszen ahhoz, hogy valaki meg tudjon állni a saját lábán és boldoguljon, szakma, mégpedig jó szakma kell. Ezt a vonalat vittük tovább a következő években is: a fiatalok elindulását a fiatal vállalkozók évének, majd a családi vállalkozások évének meghirdetésével támogattuk. Nem azért fordultunk a vállalkozók felé, mintha a közszférában dolgozókat nem tartanánk fontosnak. Ám a felmérések szerint a határokon túli magyarság zöme falvakban, mezőgazdaságból él, nekik pedig szűkösebbek a lehetőségeik, mint a városokban élőknek. Azt is megvizsgáltuk, hogy a vállalkozások kiket alkalmaznak. Kiderült, hogy 92,5 százalékban magyar embereket, akikhez rokoni, baráti szálakkal kötődnek, akikkel nincsenek kommunikációs problémáik, ezért erősebb a bizalom is irányukban. Arra is fény derült, hogy az új üzleteket is magyar vállalkozásokkal bonyolítják le a cégek, és ha kinövik régiójukat, akkor az anyaországi lehetőségeket derítik fel.


– Gondolom, mindez segíti a helyben maradást is.

– A felmérések azt mutatják, hogy a vállalkozók 60-70 százaléka nem is fontolgatja a külföldi munkavállalást. Vagyis ha a vállalkozásokat támogatjuk, azzal a helyben maradási szándékokat erősítjük.


– Az uniós programok egyik veszélye, hogy a programidőszak lezárulta után minden jó kezdeményezés a semmibe hullhat a további finanszírozás elapadásával. Ezt sikerült elkerülni?

– A programok a meghirdetés éve után is folytatódnak, egymásra épülnek, kiegészítik egymást. Ezért amikor az Emmi 2018-at a családok évének nyilvánította, ehhez társulva meghirdettük a külhoni magyar családok évét. Ebben benne van a gyerekek, az édesanyák, a vállalkozók és a munkavállalók támogatása is. Az eddigi programjaink folytatásával pedig egyúttal a demográfiai
célokat is szolgáljuk.


– A nyár a Kárpát-medencei szabadegyetemek évszaka is. A táborok évről évre több embert megmozgatnak. Erősödnek a nemzetrészek közötti kapcsolatok?

– Összességében idén 130-140 millió forintot fordítunk a határon túli és a diaszpórában szervezett több mint tíz nemzetpolitikai tábor támogatására. A szervezési feladatokban önkéntesként vagy előadóként részt vesznek a Kőrösi Csoma és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasai is, immár nem ösztöndíjért, hanem lelkesedésből.


– A táborok közül hatásában és a résztvevők számát tekintve is kiemelkedik a tusnádfürdői, vagyis a komoly nemzetközi sajtófigyelemmel kísért Tusványos, nagyrészt a miniszterelnök előadásának köszönhetően.

– Az idei a 29. tusnádfürdői nemzetpolitikai tábor, fesztivál és szabadegyetem volt. Az első ilyen tábor egészen másként nézett ki, mint most. Olyan fiatal értelmiségiek, közöttük a Fidesz magját képező nemzeti elkötelezettségű fiatalok hívták életre, akik ezer szállal kötődtek Erdélyhez, hozták-vitték a híreket, az élelmiszer- és gyógyszeradományokat, az újságokat és könyveket, segítették azokat, akik át akartak települni Ceausescu országából a „másik Magyarországra”. Orbán Viktor már a kezdetek kezdetén ott volt a táborozók között. Akkoriban még részt vettek rajta a romániai értelmiségiek is. Mára Tusványos inkább a Kárpát-medencei magyarság eseménye lett, ahol nemcsak politikusok vannak jelen. Egyre nagyobb számban jönnek fiatalok és előadók Magyarországról, a Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról és a diaszpórából is. De a többi nemzetpolitikai tábor is növekvő népszerűségnek örvend. A legrégebbi a felvidéki gombaszögi szabadegyetem, lassan kezdi kinőni magát Martos, a vajdasági Kishegyes, a kárpátaljai Felsőszinevér, hogy csak néhányat említsek. E helyszíneken is több ezren, a kisebbeken több százan vesznek részt a táborokon. Arra törekszünk az infrastruktúra fejlesztésével is, hogy ne csak nyáron, télen is lehessen használni ezeket a táborhelyeket a közösségépítés helyszíneként. Természetesen az Ausztráliában, az USA-ban rendezett táborokat is figyelemmel kísérjük.


– Nem tart attól, hogy a trianoni utódállamok politikusai rossz szemmel nézik majd ezt az új lendületet mutató mozgást?

– Trianon emléke számunkra mindig fájó seb marad. Ám úgy látom, ez kevésbé foglalkoztatja a szomszédainkat. Nem kis részben azért, mert ezek az állam­alakulatok is megváltoztak. A Felvidék elcsatolásával létrejött Csehszlovákia ma már nem létezik. Vajdaságot Jugoszláviához csatolták, de Jugoszlávia sem létezik már. Nagy-Románia sem ugyanaz már, mint 1918-20-ban volt, hiszen elcsatolták tőle például Besszarábiát, Dél-Dobrudzsát. A mi feladatunk most az, hogy a széttagoltság ellenére megőrizzük a nemzet egységét, megakadályozzuk, hogy kultúrájukban, nyelvükben ne fejlődjenek szét az egyes nemzetrészek.


– Ez lenne a további feladat az előttünk álló négy évben is?

– Azt látom a legfontosabbnak, hogy azt a kapcsolati hálót, amit az egyes nemzetrészek között szőttünk, tovább erősítsük, még sűrűbbé tegyük. Hiszen a magyar–magyar kapcsolatok révén elérhető, hogy a Kárpát-medence egy egységes gazdasági, oktatási, kulturális térré változzon. Segítenünk kell ehhez a politikai intézményrendszert is, a magyar önkormányzatokat, járási, megyei és országos magyar szervezeteket, amelyek így aktívan részt vállalhatnak a helyi politikában is. Amit eddig elértünk, azt erősíteni kell, nem szabad hagyni, hogy szétessen.


– A körülmények azonban nem mindig kedvezőek. Gondoljunk csak arra, milyen küzdelmeket folytatnak a létért a kárpátaljai magyarok.

– Valóban nagyon aggasztó, ami Kárpátalján történik. Én mégis azt mondom, nem szabad elkeseredni. Arra kell gondolni, milyen drámai helyzetből indult el a vajdasági magyarság, nekik a hétköznapok része volt a polgárháború, a bombázások. Ebből a helyzetből ők gazdaságilag, társadalmilag és lélekben megerősödve kerültek ki. Ma már összekötő kapocsként is működnek a kormányok között. Ez példa lehet a kárpátaljai magyarok számára is. A mi feladatunk az, hogy ebben a küzdelemben mellettük álljunk, és segítsük őket, amiben csak lehet. Ez is része annak a törekvésünknek, hogy a Kárpát-medencében egységes magyar nemzet éljen. Akkor is, ha fogyatkozunk, és akkor is, ha a szomszéd népek is fogyatkoznak, ami számunkra sem jó. Nekünk az az érdekünk, hogy a közép-európai nemzetek gyarapodjanak és erősödjenek, és nemcsak külön-külön, együtt is sikeresek tudjunk lenni. Közösen tudjunk fellépni érdekeink képviseletében az Európai Unióban és a világ fórumain. Mert egyenként gyöngék vagyunk, csak közösen tudunk hatékony gazdasági, politikai erőt képviselni. Ezt megtanulhattuk a mögöttünk álló ezer évben.