Akkor válhatna hatékonnyá a schengeni rendszer, ha az Európai Unió megvédené a külső határait a migrációval szemben – mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány elemzője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az elemző szerint, eddig az unió döntéshozói hallani sem akartak róla, mostanra azonban már kívánatosnak tartanák a külső szárazföldi és tengeri határok védelmét.

Ha ezeket az intézkedéseket meghozzák, akkor lehet arról beszélni, hogy mi legyen a már Európában lévő illegális bevándorlókkal – tette hozzá.

Kitért arra is, a statisztikák szerint 2017-ben a legtöbb menedékkérő – 222 ezer – Németországba ment, míg a második helyen – mintegy 100 ezer emberrel – Olaszország áll.

Két éve még rosszabb volt a helyzet, hiszen ekkor több mint 800 ezren érkeztek Németországba, és még 100-200 ezren több más uniós tagállamba – tette hozzá.