Tavaly december óta próbaüzemben működik Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdője. A nagy múltú pesterzsébeti létesítmény több mint egy évtizeden keresztül állt kihasználatlanul, ám hamarosan megújulva és kibővülve fogadja a látogatókat.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A Soroksári-Duna pesterzsébeti szakasza a 20-as évektől a kommunista államosítás időszakáig a társasági élet jelentős helyszíne volt, olyan vízi paradicsom, amely ezreket vonzott egy-egy nyári hétvégén. A második világháború során a környék létesítményei nem szenvedtek jelentős kárt, ám lassan mégis pusztulásnak indultak, megóvásukra ugyanis évtizedekig szinte alig áldozott Budapest vezetése.

A hanyagságnak nemcsak Somody Ödön lokálpatrióta asztalosmester sporttelepe, hanem a partszakasz északi felén lévő gyógyfürdő is áldozatul esett. Pedig utóbbi igazi kuriózumnak számított az országban, ez volt ugyanis az egyetlen fürdő, amelynek vize jódot, brómot és sót is tartalmazott. A szervezetre gyakorolt jótékony hatása miatt nemcsak ücsörögtek benne, hanem előszeretettel fogyasztották is a föld mélyéről felszínre törő gyógyvizet, annak különleges összetétele ugyanis számos betegségre gyógyírt jelentett.

Kevesen tudják, hogy ebben a fürdőben működött Európa első hullámmedencéje, amit vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó adriai jachtjának első géptisztje tervezett és készített, és itt volt Dél-Pest legszebb szabadtéri strandja is, amely csaknem háromszáz méter hosszan húzódó, lassan mélyülő, homokos Duna-parti mederrel, valamint több tucat öltözőkabinnal várta a kikapcsolódásra vágyó belvárosiakat.

A létesítmény 1945 után került a Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe, a pártállami diktatúra időszaka alatt népszerűsége jelentősen visszaesett. Műszaki állapota a rendszerváltás idejére meglehetősen leromlott, működése pedig veszteségesnek bizonyult, így strandját 2001-ben, fedett fürdőjét pedig 2005-ben bezárták. Az épület több mint egy évtizeden át kihasználatlanul állt, gazzal lepett környéke Budapest egyik szégyenfoltjává vált. A 25 ezer négyzetméteres telket egykor értékesíteni akarták, hogy a helyszínen lakóparkot vagy bevásárlóközpontot létesítsenek, de ezek a tervek később füstbe mentek.

Néhány éve már közszájon forgott, hogy a fürdőt előbb-utóbb felújítják, Tarlós István főpolgármester pedig 2014-ben meg is erősítette ezt. A munkálatok 2018 tavaszán kezdődtek el, a fedett rész átépítésével pedig már év végére elkészültek, így december 17-én megnyitotta kapuit az újjávarázsolt komplexum.

– Az átépítésnél fontos szempont volt, hogy megmaradjon az épület jellegzetes, török kort idéző kupolarésze és nyolcszögletű medencéje. A teljes körű felújítás mellett jelentősen bővül a régi fürdőépület, a tervek szerint az eredeti terület háromszorosára nő. Több gyógyászati kezelés is elérhetővé válik: lakcímtől függetlenül lehet majd igénybe venni az orvos által kiírt súlyfürdőt, tangentor masszázst, valamint gyógyiszap- és szénsavkezelést is, emellett szépségsarkot alakítunk ki, ahol a különféle masszázsokat, pedikűrt és egyéb wellness-szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni – mondja Vékes Orsolya vezető. Hozzáteszi, a munka során összesen hatezer négyzetmétert újítanak föl, ennek a hatodával készültek el mostanáig.

A fürdő jelenleg próbaüzemben működik, így összesen négy medencét használhatnak a látogatók: egy 36 és egy 38-40 fokos termálmedencét, egy jódos-sós vizű medencét és egy wellnessmedencét. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket.

– A próbaidőben érdemes inkább hétköznap jönni, hétvégén ugyanis előfordul, hogy várakozni kell a bejutásra. Ugyanakkor már most nagyon elégedettek vagyunk, tetszik a modern dizájn és a családias hangulat, nem beszélve a belépők kedvező áráról. Kíváncsian várjuk a végeredményt! – mondja egy látogató.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

A létesítmény egyidejű befogadóképessége egyelőre hetven fő, de tavasszal a komplexum bővítésére lehet számítani, a strandterület nyitására várhatóan 2019 nyarán kerül sor. A fürdő ekkorra parkolóval, belső kerttel, ötszáz fős koedukált öltözővel, szaunaterasszal, vízibárral, csendszobákkal, Kneipp-taposóval és további medencékkel bővül, ezek közül az egyik a Soroksári-Dunára néz majd, de lesz gyermek-, hullám- és úszómedence is.

– Biztos vagyok benne, hogy a fürdő újbóli megnyitása nagyon pozitív hatással lesz a kerület életére. Azzal, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít, a jövőben további fejlesztések valósulhatnak meg Pesterzsébeten, ezzel a városrész kitörhet jelenlegi helyzetéből, a megkezdett és tervezett beruházásoknak köszönhetően néhány év múlva nagyon vonzó környék lehet – mondja Földesi Gyula országgyűlési képviselő.

A pesterzsébeti Duna-part idén nyáron végre fölébredhet Csipkerózsika-álmából, és múltjához méltó külsejével újra beférkőzhet a köztudatba. A fürdő közelében ma már jég- és teniszcsarnok, uszoda, valamint éttermek várják a kikapcsolódni vágyókat, minden adott tehát ahhoz, hogy néhány év múlva Budapest egyik ékköveként gondoljunk a környékre.

Tudnivalók a fürdőről
Cím: Budapest XX. kerület, Vízisport u. 2.
Nyitva tartás: mindennap 9–19 óra között
Felnőtt napi belépőjegy: 1900 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)
Nyugdíjas napi belépőjegy: 1500 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)