Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap a Twitteren azt írta: további előrelépés történt azokban az ügyekben, amelyekről az amerikai–észak-koreai csúcstalálkozón egyezett meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

Fotó: MTI/EPA/Ahn Jung Dzsun

Mike Pompeo és Mun Dzse In. Fotó: MTI/EPA/Ahn Jung Dzsun

„Kellemes utam volt Phenjanba, ahol találkoztam Kim elnök úrral” – írta. „További előrelépéseket tettünk a szingapúri csúcstalálkozón kötött megállapodások ügyében. Köszönöm, hogy vendégül láttak engem és a csapatomat” – tette hozzá.

Pompeo egy fotót is közzétett látogatásáról, amelyen ő és Kim, illetve Stephen Biegun, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja, Kim Jo Dzsong, az észak-koreai vezető húga, valamint Kim Szong Hje országegyesítésért felelős tisztségviselő látható. Az amerikai tárcavezető immár negyedszer kereste fel az észak-koreai fővárost. Látogatásának egyik célja az volt, hogy az idei évre tervezett második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó helyszínéről és időpontjáról egyeztessen.

A külügyminiszter két órán át tárgyalt Kimmel, majd folytatta útját Szöulba, ahol beszámolt a találkozó eredményeiről Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Kang Kjung Va külügyminiszternek.

A dél-koreai elnöki hivatal a találkozó után arról adott tájékoztatást, hogy Pompeo arról állapodott meg Kimmel, hogy a lehető leghamarabbi időpontra megszervezik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un második csúcstalálkozóját. Jun Jong Csan elnöki szóvivő elmondta, hogy Pompeo arról tárgyalt Kimmel, hogy Észak-Korea milyen lépéseket tesz a nukleáris leszerelés érdekében, ezeket az Egyesült Államok milyen módon ellenőrizheti, és Washington milyen válaszintézkedéseket hoz. Kim és Pompeo abban is megállapodtak, hogy hamarosan munkacsoportot állítanak fel a leszerelési folyamat és a második Trump–Kim-csúcs megvitatására.

Pompeo Szöulból Pekingbe utazik, majd hétfőn visszatér az Egyesült Államokba.

A rövid phenjani látogatást eredetileg augusztus végére tervezték, de Trump az utolsó pillanatban lemondta, mert nem történt előrelépés az észak-koreai nukleáris arzenál felszámolása ügyében. Washington azt várja Phenjantól, hogy adja át nukleáris létesítményeinek és rakétagyárainak listáját, illetve tegyen visszafordíthatatlan lépéseket az atommentesítés terén.

Egy az amerikai küldöttséggel érkező tisztségviselő elmondta, hogy Pompeo jelenlegi észak-koreai útja jobb volt, mint az előző, de úgy vélte, hosszú menet lesz, mire sikerül dűlőre jutni Phenjannal.

Az amerikai külügyminiszter a haladást éltetve tért haza korábbi látogatásáról, miközben Észak-Korea gengszterstílusúnak nevezte és elutasította Pompeo követeléseit.

A napokban Pompeo azzal bőszítette fel Észak-Koreát, hogy újra síkra szállt a nemzetközi szankciók fenntartása mellett. Az amerikai diplomácia vezetője szerdán azt mondta: egyetértés mutatkozik az Egyesült Államok és szövetségesei között abban, hogy mindaddig nem szabad felfüggeszteni a büntető intézkedéseket, amíg előrelépés nem történik az atommentesítés terén.

Újabb atomfegyver-tesztelő bázist semmisítettek meg
Vasárnap az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy Kim Dzsong Un megfigyelőket hívott a Punggje-Ri nevű nukleáris fegyverek tesztelésére fenntartott bázishoz – írja a Sputnik News. Rájuk azért volt szükség, hogy megbizonyosodjanak a bázis megsemmisítéséről.
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi minisztériuma májusban már megsemmisített három földalatti létesítményt a területen. Kim Dzsong Un még áprilisban jelentette be, hogy leállítják a Punggje-Ri-i központ működését.