Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba, archív, illusztráció, szerk.

A Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet civil és nonprofit szervezeteknek trénerek számára tartandó, a pénzügyi kultúrát fejlesztő interaktív képzési programra, valamint a pénzügyi tudatosság gamifikációs, azaz játékos eszközökkel történő fejlesztésére – közölte az MTI-vel az MNB csütörtökön. 

Fotó: MTVA/Bizományosi (archív, illusztráció)

A jegybank közleménye szerint a Civil Háló támogatási program 2018-2019. pályázatra azon civil és non-profit szervezetek jelentkezhetnek, amelyek alapszabályban rögzített céljai között szerepel a – pénzügyi – fogyasztóvédelem, a pénzügyi kultúra fejlesztése.

A pályázat a jegybank által idén tavasszal lebonyolított egyetemi ötletpályázat néhány elképzelésének megvalósítására épül, amelyekben az ötletgazda diákoknak is lehetőségük lesz részt venni – ismertette az MNB.

A pályázók január 31-ig nyújthatják be elképzeléseiket, a sikeres pályázatokat pedig a kiírás szerint 2019. december 31-ig kell megvalósítani. 

A pályázat anyagi forrását a jegybank által kiszabott bírságok biztosítják. 

A közleményben arra is kitérnek, hogy az MNB célja a jegybank és a civilek együttműködésének köszönhetően valós pénzügyi fogyasztóvédelmi szemléletváltás elérése Magyarországon.