Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A koraszülötteket és szüleiket segítő szakterületek összefogásával még több, idő előtt született gyermek válhat egészséges felnőtté – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a koraszülöttek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Novák Katalin sikerként értékelte, hogy néhány év alatt csaknem a harmadával csökkent a csecsemőhalandóság, de további közös cselekvést sürgetett, mivel évente 300-400 csecsemőt még mindig nem sikerül megmenteni. 

A gyermeket várókat az idő előtti születés nehéz helyzetbe hozza, ezért a korai felismerésen túl hatékony, személyre szabott segítséget kell biztosítani az egészségügyi és a szociális ellátáson, valamint az oktatáson és a családpolitikán keresztül – hangsúlyozta.

Az eddigi intézkedések közül kiemelte a koraszülöttek gondozásához kapcsolódó képzéseket, az egységes módszertant és a koragyermekkori intervenciós fejlesztési programhoz biztosított 5,7 milliárd forintos keretet.   

A koraszülöttek életben maradását segítő orvosoknak és az idő előtt született gyermekek szüleinek köszönetet mondva megjegyezte, hogy az érintett szakemberek számára a legnagyobb élmény, amikor egészséges felnőttként köszönik meg a fáradozásukat a sok évvel korábban kis súllyal születettek.    

Horváth Ildikó, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára a rendezvényen az élet kezdetét mindenekfelett állónak nevezte, ez a pillanat azonban – tette hozzá – csaknem minden tizedik gyermek esetében korábban jön el, mint kellene. Az ő életben tartásuk és felnevelésük nem korlátozódik az egészségügyre, hiszen a családi háttér, a szülők és nagyszülők összefogása, valamint a koraszülöttmentő alapítványok hozzájárulása nélkül mindez elképzelhetetlen – hangsúlyozta.

Az összefogás jelentőségét emelte ki a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumának vezető főorvosa is. Nádor Csaba hangsúlyozta, hogy a koraszülöttek ellátása nem korlátozódhat csupán a drága és korszerű műszerekre és gyógyszerekre, hiszen a kis súlyú újszülöttek gondozása a szülőktől megszakítás nélküli figyelmet követel meg.  
    A szombat este különleges fénnyel kivilágított Lánchíd a koraszülöttek napján az intenzív kórházi osztályok és az érintett szülők összekapcsolására hívja föl a figyelmet, hiszen még mindig sokan, évente 9 ezren születnek Magyarországon idő előtt – tette hozzá.