Fotó: MTI/Marjai János, archív, illusztráció

A Nyugat és Magyarország viszonyának mozgatóira és a szolidaritás kölcsönös hiányának okaira világított rá Schmidt Mária történész, Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt tanácsadója a Le Monde című francia napilap internetes oldalán megjelent írásában.

Fotó: MTI/Marjai János, archív, illusztráció

„Demokratikus országban élünk, és egyetlen percre sem felejtettük el a demokrácia értékét” – hangsúlyozta szerdán megjelent cikkében Schmidt Mária.

„Harminc évvel ezelőtt újra kezünkbe vettük a sorsunkat, hogy szabadon határozhassuk meg azokat az értékeket, amelyekhez tartani kívánjuk magunkat” – folytatta. „Éppen ezért különösen felháborító, hogy egyesek – leggyakrabban jelenlegi vagy egykori baloldaliak és kommunisták – hazug módon diktatúraként merészelik lefesteni le a magyar demokráciát. Nagy tapasztalatunk van a diktatúrával és képesek vagyunk megkülönböztetni azt a demokráciától” – szögezte le.

„Nincs szükségünk leckékre olyanoktól, akik sohasem élték át a kommunista diktatúra rideg valóságát, és akik sohasem akarták tudni, mi is a szocializmus valójában, attól félve, hogy az igazság összekuszálhatná utópikus álomvilágukat” – tette hozzá a történész.

A kommunizmus végét követően tele voltunk ábrándokkal Nyugat-Európáról, de végül csalódás jutott osztályrészül. „Sem nagylelkűség, sem egy kedves gesztus, sem valamiféle új Marshall-terv nem volt. Piacainkat és állami szolgáltatásainkat felvásárolták. Úgy bántak velünk, ahogy a legyőzöttekkel szokás” – magyarázta.

„Az unióban folyamatosan azt éreztették velünk, hogy kisebbségként tekintenek ránk. Például a 2008-as pénzügyi válság során sem számíthattunk szolidaritásra” – emelte ki a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Az Európai Unió és benne a hangadó nyugati elit képviselői eközben folyamatos ideológiai háborút vívnak ellenünk demokrácia fedőnéven – hangsúlyozta. „Alaposan alátámasztott ürügyekkel támadnak minket, ám azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a maguk képére formáljanak bennünket, megtörjék ellenállásunkat, megroppantsák a gerincünket és összezúzzák identitásunkat. Mindezt a >liberalizmusra< hivatkozva teszik” – mutatott rá.

Azonban a „liberális elit fenyegetései nincsenek ránk hatással” – szögezte le. „Szabadon akarjuk eldönteni, hogy kivel és hogyan élünk együtt országunkban. Nem vagyunk hajlandóak követni mások diktátumait” – tette hozzá.

„Soha senkit sem gyarmatosítottunk, tehát sohasem gyötört minket emiatt bűntudat, és kárpótlással sem tartozunk senkinek. Ha a nyugati országok úgy döntenek, hagyják, hogy elárasszák őket a migránsok, az az ő dolguk, és nekik kell viselniük a következményeket. Azt azonban nem várhatják el tőlünk, hogy szolidaritásról tegyünk tanúbizonyságot, mert ők sem vállaltak szolidaritást velünk” – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária.