A túlóratörvény kapcsán kirobbant tüntetéshullám apropóján adott interjút Kövér László a Pesti Srácoknak. Az Országgyűlés elnöke leszögezte, hogy teljes egészében nem azonosítja a békés demonstrálókat a csőcselékkel, azonban állítja: a fővárost feldúló tüntetőket és az ellenzék hangadóit egy nemzetközi hálózat mozgatja.

Fotó: MTI

Kövér László szerint „neobolsevista társaság randalírozott itt a téren, akik éppen olyanok, mint történelmi elődjeik”, amit azzal indokolt, hogy kizárólagosságra törnek, erőszakosak és amorálisak, magukat pedig azzal a meggyőződéssel próbálják igazolni, „hogy szellemi fölényüknél fogva ők azok, akik arra hivatottak, hogy megváltsák és felszabadítsák a szegény rabszolgasorba taszított többséget”. Az ilyen „embertípus” mindig káoszt és hullahegyeket hagyott maga után a házelnök szerint, aki a tüntetők csőcselékrészének magatartását a parlamenti ellenzékéhez hasonlította, amely felbátorította őket.

A házelnök reméli, hogy a törvényszegőkkel, köztük az ellenzéki képviselőkkel szemben is eljárnak majd a hatóságok. Megjegyzi, hogy a Párbeszéd képviselője, Tordai Bence ugyanabban, „a liberális szellemiségére rettentően büszke belvárosi gimnáziumban” végzett, ahonnan a „balos zsúrfiúkból” álló Budapesti Felszabadító Gárda is kikerült, akik kidöntötték a Regnum Marianum helyén álló emlékkeresztet.

Szabó Tímea „furcsa vonzódásáról” is szót ejtett Kövér László, aki a képviselő provokációit „please metoo”-nak nevezte.

Az ellenzék újabb és újabb határokat lép át, hogy kiprovokálja a többség ellenlépéseit, amire aztán majd ujjal mutogathat, azt hazudva, hogy Magyarországon lábbal tiporják a demokráciát. Őszinte elismerésem minden kormánypárti képviselőnek bent, a Házban, és minden rendőrnek kint, az utcán, hogy óriási önfegyelemmel őrizték az alkotmányos rendet és a törvényhozás működőképességét.

Egy jobbikos képviselő beült Orbán Viktor székébe (aki nemcsak miniszterelnök, de képviselő is), és lefogta a szavazógombjait, így több szavazását is meghiúsította. Ez valóban példátlan és törvénytelen. Húsz éven át volt egy parlamenti kultúra, amit a mindenkori ellenzék tiszteletben tartott, a viselkedési szabályokat nem kellett részletesen lefektetni.

Kövér László az ilyen és hasonló cselekedetek miatt az igazságügyi bizottságot kérte fel, hogy szakvéleményben minősítse a történteket.

Arra a felvetésre, hogy a túlóratörvény elleni tüntetéseken együtt lobog a vörös zászló, a Jobbik és a Párbeszéd, illetve az EU és az ország zászlaja, a balliberális hírportálok pedig elkezdték mosdatni a Tanácsköztársaságot, Kövér László azt mondta, „leporolták a vörös romantika jegyében írt tankönyveket”. Szerinte „amit látunk, az a baloldal szellemi kiürülésének egyenes következménye”.

Állítását, hogy a tüntetéseket nemzetközi hálózat mozgatja, azzal támasztotta alá, hogy a tüntetések leghangosabb résztvevői között a CEU-s és más sorosista aktivisták vannak, a világsajtóban azt hazudják, hogy a rendőrök, nem pedig a demonstrálók voltak erőszakosak, Sargentini pedig ismét aktivizálja magát.

A nemzetállamok fellazítása és a demokrácia szétzilálása folyik a világban, ez teljesen nyilvánvaló. Ennek a támadásnak a része mindaz, amit a Parlamentben, majd a fővárosi utcákon láthattunk.

Kövér László elmondta azt is, hogy demokratikus jogállamban élünk, ezért a hazaárulónak tartott képviselők felett csak a választásokon mondhatunk ítéletet. Egy másik kérdésre válaszolva azonban leszögezte:

Nem győztünk egyszer és mindenkorra. Egy újabb választást nyertünk meg, szerencsére a harmadikat sorban, aminek a jelentősége éppen a következő választásig terjed.

A teljes interjú a Pesti Srácok oldalán olvasható.